Évzáró vacsora

Ifjúsági és junior csapataink karácsonyi ajándékozással egybekötött vacsorán búcsúztatták az évet.
 
 
 
Hétvégén lejátszotta utolsó mérkőzését ifjúsági és junior együttesünk is, így számukra véget ért a kézilabdás esztendő. Az ünnepélyes évzáró vacsorán Oláhné Balog Tünde és Havril Károly megköszönte a lányok edzéseken, és a mérkőzéseken végzett munkáját. Külön kiemelve az NB II-es felnőtt csapatot, amely az első helyről várja a tavaszi folytatást. A rövid évértékelő után jöhetett a karácsonyi ajándékozás, és természetesen nem maradhattak el az egymásnak írt versek sem. Klubunk ügyvezetője, Szántó Erzsébet megköszönte utánpótlás csapatainknál, és a Suli Kézilabda Utánpótlás Programban dolgozó edzők egész éves munkáját, és ő is sikerekben gazdag folytatást kívánt az új esztendőre. A ünnepség zárásaként a lányok vacsora mellett eleveníthették fel az év legszebb pillanatait.
 
 
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink