Győzelemmel zártuk a bajnokság alapszakaszát

NB I-es ifjúsági csapatunk parázs mérkőzésen 24:29-es győzelmet aratott a Siófok KC ellen a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában.
 
NB I-es ifjúsági lányaink a két csapat első, őszi mérkőzésén győzni tudtak a Siófok ellen, így a visszavágón sem lehetett más céljuk Oláhné Balogh Tünde tanítványainak. A találkozón Plesztovits Alexa szerezte a mérkőzés első találatát, majd Reizinger Sára átlövésből volt eredményes, de mindkét gólunkra volt válasza ellenfelünknek. Az első tíz percben, 4:4-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a félidő középső harmadában nyolc gólunkra, mindösszesen két siófoki találat volt a válasz, így húsz perc elteltével 6:11-re vezettünk. A félidő hajrájáig tartottuk ötgólos előnyünket, de a játékrész utolsó hat percében egy találatot szereztünk Illés Virág révén, így Németh Zsófia hárított hétméteresére ellenére három találatra csökkent a hátrányunk a szünetre (11:14). A fordulást követően Bernát Dorina két góljával növeltük előnyünket, majd Plesztovits Alexa és Illés Virág góljaival visszaállítottuk az első félidő végén már kialakított ötgólos különbséget (13:18). Reizinger Sárát nem tudta tartani ellenfelünk, hiszen átlövőnk ezen időszak alatt hét gólunkból hatot dobott, Braun Laura Csenge büntetőből szerzett találata ékelődött be a sorba. Csapatunk tartotta ötgólos előnyét, hiszen támadásban és védekezésben is fegyelmezetten játszott, minden hazai gólra volt válaszunk (21:26). A hajrában négy gólra ugyan felzárkózott ellenfelünk, de Czirják Orsolya két egymást követő gólja eldöntötte a 24:29-re végződő parázs összecsapást. Ifjúsági csapatunk a bajnokság alapszakaszát a 9. helyen zárta, így a 9-13. helyért léphet pályára a rájátszásban.
A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül, az idei tanévben is megrendezésre került a SKUP 'véndiák' torna. Idén a 'véndiákok' három fordulóban mérhetik össze tudásukat.
 
A tavalyi, első alkalommal nagy sikerrel megrendezett SKUP 'véndiák' torna után, idén is azok a 'véndiákok' mérkőztek meg szerdán az ÉRD Arénában, akik a SKUP-ban eltöltött három év alatt beleszerettek a kézilabdába, és folytatták a sporttal való ismerkedést. A 'véndiákok' heti egy délutáni edzés keretében tovább fejlesztik tudásukat, melynek alapjait a SKUP programban sajátítottak el. A SKUP programban szereplő iskolák közül ezúttal 8 képviseltette magát az eseményen. A tavalyi tornán több, mint száz gyerek vett részt, míg az idén már 250 ifjú kézilabdás mérte össze erejét két pályán. A 4-5-6. osztályos gyerekek számára megrendezett háromfordulós bajnokság első fordulóját rendeztük tegnap, a másik két fordulóra jövő tavasszal kerül sor.
A 13 fiú, és 11 lány csapat harminc mérkőzést játszottak az ÉRD Arénában kialakított két pályán, ahol látványos gólokban és szép összjátékokban sem volt hiány. Az első fordulóban a fiúk négy, míg a lányok három csoportban mérkőztek meg. A következő tavaszi fordulóban már a középdöntő mérkőzéseire kerül majd sor, ezt követi a harmadik záró forduló, ahol már az érmekért folyik a verseny. Ebben a korosztályban már a nagypályás kézilabdához közelítve több szabályt alkalmaznak, illetve már teljes létszámú csapat van fent a pályán. A 20 perces mérkőzéseken az ÉRD NBI-es junior  csapat játékosai voltak a játékvezetők. A junioroknak saját tapasztalataikon kívül nagy segítséget jelentett  a 'Rózsaszín síp' akcióban tanultak, így profi segítségei lehettek a SKUP 'véndiák' tornának.
 
Első forduló eredménye:
 
Rövdítések: m-mérkőzések, gy-győzelem, d-döntetlen v-vereség, ga-gólarány, p-pontszám
 
Lányok
 
A-csoport
 
1. Százhalombatta 2 3-m, 3-gy, 0-v, 34-9-ga, 6-p
2. Érdliget 3-m, 2-gy, 1-v, 26-14-ga, 4-p
3. Biatorbágy 1 3-m, 1-gy, 2-v, 18-21-ga, 2-p
4. Sóskút 1 3-m, 0-gy, 3-v, 8-42-ga, 0-p
 
B-csoport
 
1. Batthyány 1 3-m, 3-gy, 0-v, 54-9-ga, 6-p
2. Kőrösi 3-m, 2-gy, 1-v, 32-12-ga, 4-p
3. Pusztazámor 3-m, 1-gy, 2-v, 9-36-ga, 2-p
4. Sóskút 2 3-m, 0-gy, 3-v, 0-38-ga. 0-p
 
 
C-csoport
 
1. Százhalombatta 1 2-m, 1-gy, 1-v, 18-6-ga, 2-p
2. Batthyány 2 2-m 1-gy, 1-v, 13-14-ga, 2-p
3. Biatorbágy 2 2-m, 0-gy, 2-v, 0-24-ga, 0-p
 
 
 
 
Fiúk
 
A-csoport
 
1. Kőrösi 2-m, 2-gy, 0-v, 21-8-ga, 4-p
2. Százhalombatta 1 2-m, 1-gy, 1-v, 23-7-ga, 2-p
3. Sóskút 1 2-m, 0-gy, 2-v, 2-31-ga, 0-p
 
 
B-csoport
 
1. Százhalombatta 2 3-m, 2-gy, 1-v, 12-8-ga, 4-p
2. Teleki 3-m, 2-gy, 1-v, 21-12-ga, 4-p
3. Biatorbágy 2 3-m, 2-gy, 1-v, 16-4-ga, 4-p
4. Sóskút 2 3-m, 0-gy, 3-v, 3-28-ga, 0-p
 
C-csoport
 
1. Sóskút 3 2-m, 2-gy, 0-v, 31-7-ga, 4-p
2. Biatorbágy 1 2-m, 1-gy, 1-v, 12-19-ga, 2-p
3. Érdliget 2-m, 0-gy, 2-v, 7-24-ga, 0-p
 
D-csoport
1. Batthyány 2-m, 2-gy, 0-v, 30-1-ga, 4-p
2. Biatorbágy 3 2-m, 1-gy, 1-v, 17-13-ga, 2-p
3. Pusztazámor 2-m, 0-gy, 2-v, 2-35-ga, 0-p
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink