Hazai vereség

Junior csapatunk a bajnokság hatodik fordulójában 21:37-es vereséget szenvedett a NEKA együttesétől. 
 
A szezon hatodik mérkőzésén Reizinger Sára juttatta vezetéshez csapatunkat átlövésből, majd Márczy Tekla is a kapuba talált, de mindkét találatunkra volt válasza a vendégcsapatnak. Az első tíz perc végére Bernát Dorina találatával döntetlen volt az állás, de 4:4 után ellenfelünk öt gólt szerzett zsinórban (4:9). Jobbszélsőnk újabb két ízben vette be a NEKA kapuját, mellyel közelebb zárkóztunk. Három gólnál kisebbre nem tudtuk csökkenteni hátrányunkat, mert Reizinger Sára egyetlen gólja ellenében a NEKA hétszer volt eredményes (7:16). A szünetre is megmaradt a két csapat között a kilencgólos különbség (9:18), melyből Márczy Tekla büntetője faragott le egyet a második félidő elején. A 34. percben Németh Patrícia akcióból, míg Plesztovits Alexa hétméteresből talált a kapuba, de mindkét gólunkra volt válasza ellenfelünknek (12:21). Lányaink küzdöttek, de hátrányukat nem tudták csökkenteni, hiába volt eredményes szélről Wágner Virág egy, Bernát Dorina pedig kétszer is (16:27). A mérkőzés utolsó öt percében Wágner Virág háromszor talált a vendégek kapujába, mellyel 21:37-es eredménnyel zárult a mérkőzés.
 
 
NB I junior alapszakasz 3. forduló
Időpont: 
2016. október 26. 18:00

21

(9)

Kiállítás: 8 perc

7 méteres 4/3

Vezetőedző

ÉRD
2
1 (1)
4
6
4
4 (2)
NEKA
1
5 (1)
2
3
2
6
3
6
2
1
2
4

37

(18)

Kiállítás: 6 perc

7 méteres 1/1

Vezetőedző
HAJDU János

Helyszín: 
ÉRD Aréna
Játékvezetők: Köllő József, Csorba Tamás

Támogatóink

Médiapartnereink