Idegenben vertük az Újvárost

Visszatértek válogatottjaink, így szinte teljes kerettel pályára lépve győztük le a Dunaújvárost 25-23-ra Szekszárdon a nyár második felkészülési mérkőzésén.

Összességében második, azonban első idegenbeli edzőmeccsét játszotta Szekszárdon a Dunaújvárosi KKA ellen az ÉRD a nyári felkészülés folyamán - immár a válogatott játékosokkal kiegészülve, csupán a két junior Eb-győztes, Schatzl Natalie és Simon Armilla tölti megérdemelt pihenőjét.

Ugyan Jovana Kovacsevics rögtön a meccs elején bevette a korábban Érden is megforduló Zeljana Stojak kapuját, ezt követően viszont mindkét oldalon hibák csúsztak a támadásokba, a DKKA csak szűk öt perc után tudott egyenlíteni.

Amíg Alexandra do Nascimento értékesítette büntetőjét, addig a túloldalon Julie Foggea kivédte Szekerczés Lucáét, majd Bízik Réka és Tóth Gabriella is eredményes volt - az első tíz perc 4-1-es érdi előnnyel zárult. György László időkérését követően valamelyest feljebb jött a Kohász, de Tóth Gabriella, Bízik Réka és Jelena Lavko, no meg a kapuban remeklő Janurik Kinga tettek róla, hogy ne legyen sokáig szoros a meccs: a huszadik percben 8-4-re vezettek Szabó Edina lányai.

A félidő utolsó harmadát ugyan jobban kezdték Marketá Jerábkováék, hiszen 10-6-ra is vezettek, ám a szünetre a Grosch Vivien és Kazai Anita által vezetett Kohász egészen egy gólra zárkózott fel (9-10).

A második félidőben Molnár Beatrix és Szalai Babett révén vezetett is a DKKA, de ez tiszavirág életűnek bizonyult Kisfaludy Anett egyenlítése és Marketá Jerábková saját térfélről szerzett gólja után (11-12).

A következő percekben felpörögtek az események, hol Jovana Kovacsevicsék léptek meg, hol a DKKA egyenlített, sőt, a félidő közepén ismét vezetett a vendéglátó (17-16). De Szabó Laura az ellenfél, Termány Rita pedig a saját hétméteres-vonaláról talált be, újabb fordulatot adva a meccsnek (17-18).

Az utolsó tíz perc tompábban alakult, már ami a támadások befejezését illeti, de ez nem is csoda a csúcsterhelés alatt lévő csapatok esetében, azonban a mérkőzés nagy részében mutatott játékra (leginkább védekezésre) lehet építeni a szezon során. A végül 25-23-as érdi győzelemmel zárult mérkőzés elérte a célját, a megfelelő terhelést és a játékelemek csiszolását.

Az ÉRD augusztus 2-án, 18.30-tól tartja évnyitóját az ÉRD Arénában, amely után a csapat jövő héten, augusztus 7. és 10. között Székesfehérváron vesz részt egy négynapos, négycsapatos tornán.

Felkészülési mérkőzés
Dunaújvárosi KKA-ÉRD 23-25 (9-10)
Szekszárd, 150 néző. V: Bacs, Bóna
DKKA: Stojak - Grosch 3, Ferenczy, Bouti, Cavlovic 2, Triscsuk 1, Kazai 5
Csere: Csapó Kyra (kapus), Szekerczés 2 (1), Szalai B. 5, Molnár B. 2, Sirián 1, Nick V., Mihály P., Jovovity 2, Braun
Edző: György László
ÉRD: Janurik - Nascimento 3 (2), Kiss N. 1, Tóth G. 4, Kisfaludy 1, Kovacsevics 5, Bízik R. 3
Csere: Foggea (kapus), Szabó L. 2 (2), Lavko 2, Jerábková 3, Termány 1, Gávai, Csáki L.
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 10. perc: 1-4. 20. p.: 4-8. 25. p.: 6-10. 32. p.: 11-10. 36. p.: 13-14. 40. p.: 15-16. 53. p.: 20-22.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/4

Támogatóink

Médiapartnereink