Ifjúsági győzelem Vácon

Ifjúsági csapatunk a bajnokság 15. fordulójában 21:22-es győzelmet ért el az Ipress Center-Vác korosztályos együttese ellen.

A találkozón a hazaiak szereztek vezetést, de a harmadik percben Urbányi Sára és Kincses Janka góljaival csapatunknál volt az előny. 4:3 után Király Réka hétméteres-, és akciótalálatával, valamint Kincses Janka újabb góljával 4:6-ra fordítottunk az első negyedóra végére. A játékrész második felében tartottuk háromgólos vezetésünket, hiszen Király Réka háromszor, Kóka Mariann pedig kétszer vette be a váci kaput (9:12). A 10:13-as szünetbeli eredmény után a hazaiak faragtak hátrányukból, sőt Merő Dóra hárított hétméterese ellenére egyenlített is a Vác (13:13). A 35. percben Urbányi Sára találatával vettük vissza a vezetést, majd tizenöt minutum alatt háromszor volt eredményes ellenfelünk, míg lányaink hatszor vették ellenfelünk hálóját (16:20). A hajrában felzárkózott a Vác, sőt az utolsó percre fordulva egyenlített is, de Király Réka tizenegyedik góljával csapatunk örülhetett a 21:22-es győzelemnek. Gratulálunk!

NB I ifjúsági alapszakasz 15. forduló
Időpont: 
2017. március 4. 14:00

21

(10)

Kiállítás: 12 perc

7 méteres 6/4

Vezetőedző
JUHÁSZ Edina

Ipress Center-Vác
1
3
1
3
6 (3)
1
1
2
3 (1)
ÉRD
1
3
11 (5)
1
2
1
3

22

(13)

Kiállítás: 18 perc

7 méteres 6/5

Vezetőedző
MAURER Szandra

Helyszín: 
Vác Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Fehér Viktória, Kékesi Krisztina

Támogatóink

Médiapartnereink