Játékvezetőnek lenni klassz dolog

Ennek jegyében telt az ÉTV-ÉRDI VSE rendezésében „A rózsaszín síp akció”, amely arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a jövő a nőké és az a cél, hogy női kézilabda meccseket, női játékvezetők dirigáljanak. Az előadók és a résztvevők is egyetértettek abban, legyen akár játékos, akár játékvezető valaki, nagyon kell ismernie a sportág szabályait ahhoz, hogy megfelelően tudja művelni. Az érdi kézilabdaklub hagyományteremtő, innovatív rendezvényén csaknem száz lány és nő vett részt, akiknek a nemzetközi kézilabdaéletben is elismert szaktekintélyek tartottak előadást a játékvezetői munkáról, annak árnyoldalairól és szépségeiről. A szervezők az esemény jelképének azért a rózsaszín sípot választották, mert ez az egyetlen kellék, amellyel a gyengébbik nem kitűnhet az egyébként szabályok közé szorított játékvezetői területen. A program arca pedig az ÉTV-Érdi VSE élvonalbeli játékosa, Oláh Nóra volt, mert négy éve játékvezetőként is megállja a helyét. Az akciót az ÉTV-Érdi VSE a Magyar Kézilabda Szövetség Játékvezetői Albizottságának segítségével rendezte meg, hiszen a cél közös: minél több, a sportág szabályait magas szinten ismerő játékos, edző, szülő legyen és egyre több nő válassza ezt a hivatást magának. A Batthyány Tornacsarnokban érdekes és tanulságos előadást tartott Soltész Iván oktatási szakreferens és Klucsó Jenő értékelő szakreferens. Utóbbi volt az utolsó magyar kézilabda játékvezető, aki olimpián mérkőzést vezetett. Szabályismertetést, vitatott helyzeteket elemeztek a résztvevőkkel. Bár vasárnap Csehországban a Challenge kupadöntő második találkozóját vezeti B. Pech Katalin és Vágvölgyi Mária, elutazásuk előtt útba ejtették az érdi rendezvényt. A jelenlegi egyetlen magyar nemzetközi női játékvezető-páros jó hangulatú, izgalmas élménybeszámolót tartott a jelenlévőknek. A rendezvény jó hangulatú játékkal zárult, amelyben a bajnoki bronzérmes felnőtt csapat tagjai is részt vettek. Mindenki játszott mindenkivel és mindenki kipróbálhatta, milyen érzés a játék hevében bírói döntéseket hozni. Tekauer Norbert, a klub elnöke elmondta, az ÉTV-Érdi VSE a jövőben fél évente szeretné megrendezni az akciót. Köszönjük a Nexon támogatását!

Támogatóink

Médiapartnereink