Junior győzelem

A bajnokság tizennegyedik mérkőzésén junior együttesünk 30:29-es győzelmet ért el az Alba Fehérvár KC csapata ellen az ÉRD Arénában.    A találkozón 2:2 után Plesztovits Alexa három, és Reizinger Sára, valamint Németh Patrícia egy-egy találatával 6:2-re vezettek lányaink az első tíz perc végén. Zsigmund Emese hárított hétméterese ellenére a félidő felénél a vendégek egyenlítettek, majd kétgólos előnyre tettek szert (8:10). A folytatásban Márczy Tekla átlövésből, Illés Virág pedig beállóból vette be a kaput, így 10:10-nél egyenlítettünk, de a vezetést nem tudtuk átvenni, hiába hárított Zsigmund Emese két büntetőt és szerzett Domokos Dalma, Márczy Tekla és Illés Virág is újabb gólokat (14:15). A szünetbeli 16:16-os állást követően Plesztovits Alexa és Reizinger Sára volt eredményes, mellyel visszavettük a vezetést (18:16). Ellenfelünk tizennégy perc alatt négy büntető-, és egy akciógólt szerzett, így a 44. minutumban Bernát Dorina és Reizinger Sára találatival 23:21-re vezettünk. A folytatásban Czirják Orsolya, Illés Virág és Reizinger Sára is a hálóba lőtt, de a mérkőzés utolsó három percére 28:28-as állásnál érkeztünk. Ekkor Márczy Tekla és Németh Patrícia növelte góljaink számát, melyre csak egy fehérvári válasz érkezett, így lányaink 30:29-es győzelemnek örülhettek. Gratulálunk!
NB I junior alapszakasz 13. forduló
Időpont: 
2017. február 24. 17:00

30

(16)

Kiállítás: 6 perc

7 méteres 3/2

Vezetőedző

ÉRD
2
3
1
5
1
9 (1)
4
5 (1)
Alba Fehérvár KC
3
1
9 (3)
1
2 (2)
3
1
5
4

29

(16)

Kiállítás: 12 perc

7 méteres 8/5

Vezetőedző
GALAMBOS Attila

Helyszín: 
ÉRD Aréna
Játékvezetők: Kovács István, Turák Lajos

Támogatóink

Médiapartnereink