Junior győzelem az ÉRD Arénában

Junior csapatunk a bajnokság 18. fordulójában 33:32-es győzelmet ért el a DVSC-TVP korosztályos együttese ellen.

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, hiszen Márczy Tekla értékesített büntetőjével szemben ellenfelünk ötször vette be kapunkat. A folytatásban Bernát Dorina indításból, Plesztovits Alexa pedig beállóból faragott hátrányunkból, majd a 8. percben Czirják Orsolya egyenlített a balszélről (6:6). A vezetést nem tudtuk átvenni, hiába volt Márczy Tekla akcióból és hétméteresből is eredményes, az első negyedóra végén a DVSC vezetett 9:12-re. A folytatásban Illés Virág a hatosvonalról, Reizinger Sára és Németh Patrícia pedig a szaggatottról talált a kapuba, majd Domokos Dalma a szélről alakította 17:17-re az eredményt, jobbszélsőnk újabb góljával viszont a szünetre már előnnyel vonulhattunk. A 18:17-es félidei állás után fordítottak a vendégek, de ezt követően zsinórban négyszer voltunk eredményesek, így 39 perc elteltével 22:19-re vezettünk. A hajrára fordulva Reizinger Sára két átlövésgólja ellenére előbb egyenlített ellenfelünk, majd a vezetést is átvette (26:27). A nagy csatát hozó mérkőzésen Illés Virág és Domokos Dalma akcióból, illetve Márczy Tekla hétméteresből szerzett találatával visszavettük a vezetést, miközben Merő Dóra büntetőt hárított, az utolsó fél percre döntetlen állásnál érkeztünk (32:32). A mérkőzés utolsó pillanataiban Márczy Tekla lőtt a kapuba, mellyel juniorjaink 33:32-re megnyerték a mérkőzést. Gratulálunk a győzelemhez!

NB I junior alapszakasz 18. forduló
Időpont: 
2017. március 29. 16:00

33

(18)

Kiállítás: 10 perc

7 méteres 7/6

Vezetőedző
OLÁHNÉ BALOG Tünde

ÉRD
Bernát Dorina 1
Németh Patrícia 3
Zsigmund Emese
Czirják Orsolya 1
Reizinger Sára 6
Domokos Dalma 6
Márczy Tekla 10 (5)
Illés Virág 2
Ágoston Nóra
Szalóczy Emma
Wágner Virág 2
Székely Ágnes
Pigler Nikolett
Plesztovits Alexa 2 (1)
Németh Zsófia
DVSC-TVP
Kenyeres Barbara 2
Bordás Réka
Őri Adrienn Gitta
Koszta Enikő
Szabó Panna 2
Szabó Dóra
Tóvizi Petra 2
Molnár Noémi
Kelemen Gréta
Zelizi Fanni 5
Borgyos Panna 7 (5)
Kurtán Kitti 5
Pénzes Laura 9 (5)

32

(17)

Kiállítás: 6 perc

7 méteres 12/10

Vezetőedző
VIDA Gergő

Helyszín: 
ÉRD Aréna
Játékvezetők: Bognár Attila, Czövek Gábor

Támogatóink

Médiapartnereink