Labdák ajándékba

Egy közös ismerős révén keresete meg Tekauer Norbert klubelnököt Németh Gyuláné Tarsoly Anikó Rita, a Kapuvár Térségi Általános Iskola, Pátzay Pál Általános Iskolai kézilabdaélet szervezője. Elmesélte, hogy idén ősszel elindították az iskolájukban a kézilabdaedzéseket, amelyre nagyon sok gyerek jelentkezett. Az iskola anyagi erőforrásai korlátozottak, ezért, hogy az edzésekhez eszközöket találjanak, más lehetőségek után néztek. Arra gondoltak, hátha az ÉRD-nek akad pár használt labdája, amivel elkezdhetnék a foglalkozásokat.
Tekauer Norbert, örült a megkeresésnek, mert az ÉRD maga is nagy hangsúlyt helyez a kézilabda sport iskolai keretek közötti népszerűsítésére, ezért is indította el 3 évvel ezelőtt Érden és környékén a Németh Helga Utánpótlás Programot, amiben már több mint 2000 iskolás kézilabdázik. Tekauer Norbert és Veisz László, az LV International Kft. ügyvezetője úgy döntött, hogy közösen támogatják a kapuvári kezdeményezést, melynek keretében 45 db új labdát ajándékoztak az iskolai kézilabda szakosztálynak. A két vezető meghívta a kapuvári iskola képviselőit, és a kézilabdázó gyerekeket 2013. október elsején 14 órára, az LV International Kft. Kinizsi utca 25-ben található új, reprezentatív üzletébe.
A gyerekek jól ismerik csapatunkat és lelkes szurkolói az ÉRD-nek. Amikor ma délután meglátták Szekeres Klárát és Klivinyi Kingát, nagyon örültek, hogy személyesen találkozhatnak a felnőtt válogatott játékosainkkal. A mi lányaink is készültek a találkozásra, Szeki és Kinga átadták a gyerekeknek a csapat összes tagja által aláírt labdát.

Támogatóink

Médiapartnereink