Nem bírtunk a Fradival

A bajnokság folytatásaként a Népligetbe látogattunk. Pontatlan játékunkat kihasználták a vendégek és otthon tartották a két pontot.
 
A hétvégi győzelem után újabb pontokért lépett pályára ifjúsági csapatunk a Népligetben. A hazaiak azonban már a mérkőzés elején négygólos előnyre tettek szert (6:2). A lendületesebben és pontosabban játszó ellenfelünk tovább tudta növelni az előnyét (11:4). Pigler Nikolett és Lízer Dorottya góljainak köszönhetően közelebb zárkóztunk (12:7),  de a félidőre nyolc gólra volt a különbség a két csapat között (17:9). A második játékrész eleje a hazaiaknak sikerült jobban és a 34. percben 23:10-et mutatott az eredményjelző. Támadásban szép akciók végén voltunk eredményesek, de védekezésben nem tudtuk megállítani a hazai csapat lerohanásait, így alakult ki a 42:20-as végeredmény.
 
 
 
 
Az NBI-es junior bajnokságban a kilencedik helyet szereztük meg hazai pályán.
 
A Városi Sportcsarnokban rendeztük az alsóházi rájátszást a juniorok számára szombaton és vasárnap. Az első találkozón, az egrieket nagy fölénnyel legyőzve biztosítottuk bajnoki helyezésünket. Az utolsó negyedórában csapatunk tizenegy gólt szerzett, miközben csak hármat kaptunk, a végeredmény 34:17. A délutáni MTK elleni mérkőzésen az ellenfél már az első tíz perc után ötgólos előnybe került, a félidő utolsó öt percében tudtuk a hétgólos különbséget négyre csökkenteni (16:12). Fordulás után is kapaszkodtunk, egy ízben három gólra sikerült felzárkózni, a vendégek azonban nyerni tudtak 29:34-re.
 
 
 
Vasárnap délelőttre a Fehérvár elleni mérkőzésünk maradt, melyen jól kezdett csapatunk, viszont az ellenfél már az első félidő utolsó tíz percében fordított (13:11). A kevés gólos találkozón 16:16-nál utolértük az ellenfelet, innen azonban ismét a Fehérvár tudott ellépni. Az utolsó tíz percet, a vendégkapus bravúrjainak köszönhetően 22:17-es hátrányban kezdtük. Végül 28:21-re nyert a fehérvári csapat.
 
 
A sérülésektől tizedelt junior csapat megőrizte alapszakaszban elért pozícióját, azaz kilencedik helyen zárta az idényt.
 
 
 
A mérkőzések részletes jegyzőkönyvei ide kattintva érhetők el!
 
 
NBI Junior rájátszás 9-12. helyért - 2014.
április 26-27.
Eszterházy KFSC - ÉRD 17:34 (11:14)
ÉRD - MTK-Budapest 29:34 (12:16)
Fehérvár KC - ÉRD 28:21 (13:11)
 
 
 
Iramban felvette a lépést a fővárosiakkal csapatunk, a sok kiállítást és hétméterest is hozó találkozón.
 
A juniorok, a Debrecen legyőzését követően érkezhettek a Népligetbe, ahol a bajnoki tabella második helyén álló ferencvárosiakkal találkoztak. A felnőtt keretben játszókat nélkülözve állt fel az FTC, amely ezzel együtt hamar magabiztos előnyt szerzett. Az első percekben bátran próbálkozó érdiek sokszor kézilabdáztak emberhátrányban a találkozón. A juniorok a vereség ellenére dicsérhetők a mutatott játékért, illetve a küzdőszellemért.
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink