Nem bírtunk a Moháccsal

NB I/B-s felnőtt csapatunk az első félidőben összeszedett hátrányát nem tudta ledolgozni, így 31:26-os vereséget szenvedett Mohácson.
 
A bajnokság 3. fordulójában első idegenbeli mérkőzésén lépett pályára csapatunk a Mohács TE csapata ellen. A találkozón jól kezdtek lányaink, hiszen Braun Laura Csenge és Bernát Dorina találataival 4. perc elteltével vezettünk. Az előnyünket egészen a 12. percig tartottuk, ezt követően azonban hat hazai találatra egyetlen Lízer Dorottya gól volt a válaszunk (10:6). A hazaiak egészen a játékrész végéig tartották négygólos előnyüket, Kerekes Vanda utolsó percben szerzett góljával 17:14-es eredménnyel ért véget az első félidő. A fordulást követően 13 perc alatt Vajda Luca és Lízer Dorottya révén mindösszesen kétszer voltunk eredményes, és két büntetőt is hibáztunk (23:16). Plesztovits Alexa és Földesi Júlia találataival négy találatra felzárkóztak lányaink, de közelebb nem sikerült kerülnünk ellenfelünkhöz (24:20). Az utolsó öt percre fordulva ismételten hat találatra nőtt a különbség a két csapat között, így a Dohárszky Sára által hárított büntető és Braun Laura Csenge gólja az utolsó percben már csak javított az eredményen. 
 
 
 
 
Dragi, klubunk kabalafigurája második alkalommal a Suli Kézilabda Utánpótlás Program pusztazámori Andreetti Károly Általános Iskolájába látogatott el, ahol Garainé Kiss Gabriella igazgatóhelyettes beszélt a kézilabdával való kapcsolatukról.
 
Dragi a pusztazámori Andreetti Károly Általános Iskolában is nagyon népszerű volt kabalafiguránk, így a pacsizás ezúttal sem maradhatott el a közös kép előtt. Az iskolába 80 gyerek jár 1-4. osztályig, akik közül legalább a fele rendszeresen sportol. A kézilabda mellett a karate, dzsúdó, az úszás, a ritmikus gimnasztika és a labdarúgás népszerű a fiatalok körében. A kézilabdázás csínját-bínját a korábbi 283-szoros válogatott játékos, Topáné György Annától tanulhatják meg a gyerekek. Garainé Kiss Gabriella véleménye szerint a SKUP hatására nagymértékben megnőtt a kézilabda iránt érdeklődő diákok száma az iskolában, és rendszeresen járnak családjukkal az ÉRD Arénába ÉRD mérkőzésekre. A klubbal kötött együttműködésnek köszönhetően Garainé Kiss Gabriella tapasztalata szerint is többen próbálgatják a kézilabdázást, és a gyerekek alig várják a pénteket, amikor a tanóra és a délutáni foglalkozások keretein belül is hódolhatnak kedvenc sportáguknak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a tavaly elballagott negyedik osztályosok, az idén összehívott osztálytalálkozó keretein belül majd három órán keresztül, este 11 óráig kézilabdáztak, majd az energiát pótló alvást és reggelit követően reggel nyolctól már ismét a labdáé volt a főszerep. Az ifjoncok a SKUP tornákat is nagyon szeretik, ahol összemérhetik tudásukat a többi SKUP-os iskola tanulóival.

Támogatóink

Médiapartnereink