Program

Téli álom helyett, téli hadjárat Ünnep előtt, két ünnep között is játszunk, januárban pedig ismét nagyüzem - öt mérkőzéssel. Bár csak egy napja ért véget az Európa Bajnokság, ahonnan Szekeres Klára és Vincze Melinda bronzéremmel, Sara Vukcevic arannyal térhetnek vissza Érdre, máris a jövő irányába fordulunk, hiszen szombaton megkezdjük szereplésünk a Magyar Kupában. Az EB hetei alatt felkerült az összes hivatalos idei érdi mérkőzés jegyzőkönyve és minden korosztály teljes programja, ezek ráadásul korosztály, bajnokság és időpont szerint is szűrhetőek. Ugyanígy megtalálható minden bajnokság tabellája, amelyet rendszeresen frissítünk. Idegenben, másodosztályú ellenféllel szemben kezdünk a Magyar Kupában szombaton, majd év vége előtt, a BL legjobb nyolc közé jutott Ferencváros otthonában vendégszereplünk. Januárban fejeződik be az ősz - hazai pályán a Fehérvár ellen - négy napra rá pedig a Debrecen érkezik, a tavasz nyitányaként. A felnőtt csapat programja Magyar Kupa IV. forduló December 22. Szombat 18:00 Kézilabda Szeged SE-Algyő – ÉTV-Érdi VSE NB1 Alapszakasz X. forduló December 30. Vasárnap 18:00 FTC Rail Cargo Hungaria – ÉTV-Érdi VSE (SportKlub TV) * Ifjúsági mérkőzés 13:50 NB1 Alapszakasz XI. forduló Január 5. Szombat 18:00 ÉTV-Érdi VSE – Alcoa Fehérvár KC NB1 Alapszakasz XII. forduló Január 9. Szerda 18:00 ÉTV-Érdi VSE – DVSC-Fórum NB1 Alapszakasz XIII. forduló Január 13. Vasárnap 18:00 Dunaújvárosi KKA - ÉTV-Érdi VSE NB1 Alapszakasz XIV. forduló Január 19. Szombat 18:00 ÉTV-Érdi VSE – Kiskunhalas NKSE NB1 Alapszakasz XV. forduló Január 25. Péntek 18:00 Győri Audi ETO KC - ÉTV-Érdi VSE NB1 Alapszakasz XVI. forduló Február 2. Szombat 18:00 ÉTV-Érdi VSE – Siófok KC-Galerius Fürdő NB1 Alapszakasz XVII. forduló Február 9. Szombat 18:00 ÉTV-Érdi VSE – BB-Békéscsabai ENKSE NB1 Alapszakasz XVIII. forduló Február 23. Szombat 18:00 Váci NKSE - ÉTV-Érdi VSE NB1 Alapszakasz XIX. forduló Március 2. Szombat 18:00 ÉTV-Érdi VSE – Budapest SE NB1 Alapszakasz XX. forduló Március 9. Szombat 18:00 Veszprém BDTKC - ÉTV-Érdi VSE NB1 Alapszakasz XXI. forduló Március 30. Szombat 18:00 ÉTV-Érdi VSE – FTC Rail Cargo Hungaria NB1 Alapszakasz XXII. forduló Április 6. Szombat 18:00 Alcoa Fehérvár KC - ÉTV-Érdi VSE A 18 órakor kezdődő felnőtt mérkőzések előtt, 14 órától ifjúsági, 16 órától juniormérkőzések kerülnek megrendezésre (*) A tényleges kezdési időpont az esetleges TV közvetítések és az ellenfelek esetleges nemzetközi kupaszereplésének függvényében változhat!

Támogatóink

Médiapartnereink