Remek hetet zárt utánpótlásunk

Fontos győzelmeket arattak utánpótlás csapataink a múlt héten. Volt közte kötelező, de bravúros siker is. Ezekre tekintünk vissza!

Az NB II-ben a Ferencváros U22-es együttesével játszott az Érd. A mieink pedig a szoros első félidő után végül öt góllal nyertek, így továbbra is harcban vannak az ezüstéremért.

NB II

Érd U22–Ferencvárosi TC U22 33-28 (16-14)

Gólszerzők: Hajdú 9, Milkovics 8, Szunyok, Kerekes 5-5, Nánási, Horváth, Szalai, Urbányi, Zimek, Dicső

Szinte hasonló forgatókönyvvel múlta felül serdülő III. osztályú csapatunk a Ferencvárost. Annyi különbséggel, hogy itt a zöld-fehérek jelenleg ezüstérmesek és előtte csupán egyszer kaptak ki a bajnokságban. A mieink azonban remek játékkal tartották otthon a két pontot. Ráadásul ezzel versenyben vagyunk a dobogóért!

U17 III. osztály

Érd–Ferencvárosi TC 33-30 (16-13)

Harmadik fontos sikerünk az U17-es I. osztályban érdekelt serdülő együttesünk nevéhez fűződik. A lányok szintén hazai közönség előtt diadalmaskodtak, méghozzá a Pénzügyőr ellen! Így megszereztük az első győzelmünket a bajnokságban úgy, hogy a félidőben még riválisunk vezetett!

U17 I. osztály

Érd–Pénzügyőr SE 34-30 (14-16)

Gólszerzők: Mikolik 8, Szilágyi 6, Bomba, Vilovski 5-5, Kálmán 4, Trinfa 3, Dobai 2, Márkus

Szép volt lányok! Gratulálunk csapatainknak! Hajrá, Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink