SKUP 2015/2016 harmadik osztályos torna

Két nap alatt több mint hatszáz kisiskolás játszhatott igazi tétmérkőzéseken a Suli Kézilabda Utánpóltás Program keretein belül az ÉRD Arénában. A harmadik osztályos gyerekek szerdán és csütörtökön mutathatták meg, hogy mit sajátítottak el az idei tanévben klubunk edzőitől.
 
A Suli Kézilabda Utánpótlás Program népszerűsége, és a gyerekek jelentős létszáma miatt idén a harmadik osztályos fiúk és lányok két különböző napon léptek pályára a SKUP 2015/2016-os tornán. A programban részt vevő gyerekek az iskolai oktatás keretében ismerkednek meg a kézilabdázás szabályaival, a sport szépségével, idén már 13 iskolában. A minden évben megrendezett SKUP tornán lehetőségük nyílik a gyerekeknek összemérni tudásukat vegyes lebonyolítású (csoportmérkőzések, majd egyenes kieséses szakasz) rendszerben. A szerdán pályára lépő harmadik osztályosok fiúk, és a csütörtökön szereplő lányok immár második esztendeje hódolnak szeretett sportáguknak. A gyerekek nagyon élvezték a mérkőzéseiket, hiszen idén már rengeteget fejlődtek a tavalyi, első SKUP évükhöz képest, és már nem is volt ismeretlen számukra a torna lebonyolítása, hangulata.  A SKUP 2015/2016 torna minden résztvevő gyereke kapott egy ajándékpólót, melyet idén is a UNIQA Biztosító Zrt. biztosított nekünk, ezúton is köszönjük a program támogatását a klub, és a gyerekek nevében is.
 
 
A két nap alatt összesen 53 ötletes fantázianévvel ellátott csapat vetélkedett egy időben 4 pályán. Ebben a korosztályban még csak 5-5 mezőnyjátékos lehet egyszerre a pályán a 10 perces mérkőzéseken. Oláhné Balog Tünde, a Suli Kézilabda Utánpótlás Program vezetője elmondása szerint tavalyhoz képest a gyerekek sokkal magabiztosabbak, nagyobb szabályismerettel rendelkeznek, bátrabban játszanak és már megpróbálnak csapatban gondolkodni. A mérkőzések szabályosságát természetesen játékvezetők biztosították, akik az ÉRD NB I-es ifjúsági és junior csapatának játékosaiból kerültek ki, és saját tapasztalataikon kívül a 'Rózsaszín síp' akciónknak köszönhetően komoly tudással rendelkeznek a bírói feladatkörrel kapcsolatosan.
 
 
A tornák zárása után következett az ünnepélyes eredményhirdetés, melyen minden résztvevő csapat kapott egy emléklapot az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapat játékosaitól, illetve minden gyerek kapott egy tollat is emlékül a lányoktól. Az első három helyezett csapat tagjainak T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere, és Tekauer Norbert, klubunk elnöke akasztották a kis bajnokok nyakába a fényesen csillogó érmeket. Szerdán a fiúk tornáját a Ligeti pumák nyerték, míg csütörtökön a lányok közül a Lila majmok csapata bizonyult a legjobbnak. A torna különdíját a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola nyerte, mivel ennek az iskolának a csapatai érték el a legjobb eredményeket a két nap összesített rangsora alapján. Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden csapatról készült csapatkép, amiről természetesen Dragi sem hiányozhatott.
Eredmények:
 
Harmadik osztály:                                    
 
Lányok:
1. Lila majmok (Kőrösi), 2. Ligeti delfinek (Érdliget), 3. Kőrösis minyonok (Kőrösi), 4. Ligeti tulipánok (Érdliget), 5. Leopárd (Batthyány), 6. Fekete gyémántok (Teleki), 7. Érd lányai (Kőrösi), 8. Gold Star (Kőrösi), 9. Villámlabdások (Marianum), 10. Battai boszik (Százhalombatta), 11. Amazonok (Gárdonyi), 12. Kézi girls (Gárdonyi), 13. Vad farkasok (Százhalombatta), 14. Bolyai macik (Bolyai), 15. Ligeti vadlovak (Érdliget), 16. Ligeti rózsák (Érdliget), 17-27. Battai kézisek (Százhalombatta), Bolyai gepárdok (Bolyai), Bolyai tigrisek (Bolyai), Bolyai vadmacskák (Bolyai), Fekete vadmacskák (Kőrösi), Hajnal csillagok (Marianum), Hópárduc (Pusztazámor), Orgona (Biatorbágy), Sóskúti smileyk (Sóskút),  Tigrisek (Teleki), Villámdisznók (Sóskút)
 
Fiúk:
1. Ligeti pumák (Érdliget), 2. Bolyai farkasok (Bolyai), 3. Viadukt (Biatorágy), 4. Bolyai bikák (Bolyai), 5. Dragon (Százhalombatta), 6. Koponyák (Kőrösi), 7. Dobó 10-es (Százhalombatta), 8. Sóskúti királykobrák (Sóskút), 9. Villámsasok (Kőrösi), 10. Bolyai villámok (Bolyai), 11. Ligeti árnyékok (Érdliget), 12. Battai ördögök (Százhalombatta), 13. Bitangok (Teleki), 14. Terminátorok (Teleki), 15. Ligeti oroszlánok (Érdliget), 16. Marianum sc. (Marianum), 17-26. Bolyai sólymok (Bolyai), Érdi legjobbak (Kőrösi), Érdi rombolók (Gárdonyi), Ligeti harcosok (Érdliget), Ligeti cápák (Érdliget), Sasfiókák (Marianum), Sasok (Gárdonyi), Sasok (Teleki), Sirályok (Pusztazámor), Sóskúti fiúk (sóskút), 
 
Különdíj: Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (Érd)
 
Gratulálunk!
 

Támogatóink

Médiapartnereink