Ezernyi gyerek kézilabdázott szerdán és csütörtökön a SKUP tornán, melyen az ÉRD felnőtt játékosai fújták a sípot. Második és harmadik osztályos általános iskolások versenyeztek az Érd Városi Sportcsarnokban.
Idén harmadszor rendeztük meg a nagy sikerű Suli Kézilabda Utánpótlás Program (SKUP) évzáró versenyét. Három éve, 2011-ben hoztuk létre a programot, amely sokakat megszólítva, több célt is kitűzött maga elé. A gyerekek az iskolai oktatás keretében ismerkednek meg a kézilabdázás szabályaival, a sport szépségeivel, a csapatszellemmel és a küzdés fontosságával. A program tökéletesen illeszkedik a tömegsport törekvéseihez, miközben a szülőket nem terheli anyagilag a részvétel. Ráadásul olyan oktatók képzik a kicsiket, mint az egykori világ,- és 283-szoros magyar válogatott Topáné György Anna, vagy a korábban ugyancsak magas szinten kézilabdázó Oláhné Balog Tünde, Pádár Margó és Szigeti Katalin. A tömegsport mellett a gyerekeknek megadatik arra is a lehetőség, hogy akár feljebb lépve az ÉRD korosztályos csapataiban folytathassák sportpályafutásukat.
Fantáziadús csapatnevekben ezúttal sem volt hiány, a 2014-es kétnapos versenysorozat a program legnépesebb rendezvénye lett. A két korosztály, két-két kategóriájában összesen 73 csapat vetélkedett. A gyerekek négy pályán kézilabdáztak egyidőben, tízperces mérkőzéseket játszva. A játékvezetők az ÉRD felnőtt játékosai voltak, a versenybírók pedig az ifjúsági- és junior csapatokból kerültek ki. Az Érd Városi Sportcsarnok először adott otthont az eseménynek, ennek köszönhetően még jobb körülmények között mérhették össze tudásukat a fiatalok.
Fiú és leány kategóriákban nevezhettek a résztvevő iskolák csapatai, hogy a tízperces mérkőzéseken mérjék össze tudásukat. Szerdán a harmadikosok versenyével kezdődött a program, ahol 45 csapat játszott izgalmas csatákat. Náluk már hatalmas fejlődést láthattunk, hiszen tavaly kezdtek ismerkedni a sportággal, így a legtöbben másodszor vettek részt a tornán. Csütörtökön a programban az újonc második osztályosok versengtek, hasonlóan kiélezett küzdelmekben döntötték el a helyezések sorsát. A különdíjat pedig az az iskola nyerte, amely a legnagyobb létszámmal képviseltette magát a tornán.
Minden résztvevő gyerek az UNIQA által biztosított pólót kapott ajándékba, és minden csapat, amellett, hogy nagyszerű élményekkel gazdagodott, ajándékokkal és emléklappal távozhatott.
Részt vevő csapatok:
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (Érd)
3. osztályos csapatok:
Hópárducok, Fehér Tigrisek, Delfinek, Tornádó, Zöld Sárkányok, Érdi Gladiátorok, Fekete Sasok
2. osztályos csapatok:
Leopárd Lányok, Fekete Párducok, Oroszlánok
Andreetti Károly Általános Iskola (Sóskút)
3. osztályos csapatok:
:) Cicák, Sóskúti Vadmacskák, Gólkirályok, Fekete lovagok
2. osztályos csapatok:
Vadmacskák, Tigrisek, Sóskúti Sasok I, Sóskúti Sasok II, Musztángok
Bolyai János Általános Iskola (Érd)
3. osztályos csapatok:
Bolyai Párducok, Bolyai Vadmacskák, Bolyai Bivalyok, Bolyai Sasok, Bolyai Kobrák, Fantasztikus 8-as
Érdligeti Általános Iskola (Érd)
3. osztályos csapatok:
Vad Orchideák, Ligeti Tigrisek, Ligeti Farkasok, Jégvirágok, Ligeti Sárkányok, Ligeti Pingvinek, Ligeti Cápák
2. osztályos csapatok:
Szuper Csajok, Ligeti Gepárdok, Ligeti Párducok, Arany Sasok, Ligeti Villámok, Ligeti Oroszlánok
Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium (Érd)
3. osztályos csapatok:
Villám Csajok, Pillangók, Skorpiók, Red Bull
2. osztályos csapatok:
Fekete Gyémántok, Mustang, Fekete Sólyom, Fekete Jaguár
Teleki Sámuel Általános Iskola (Érd)
3. osztályos csapatok:
Arany Jaguár, Buldózerek, Arany Villám, Gyémántok, Ördögök
Marianum Általános Iskola (Érd)
3. osztályos csapatok:
Gyors Gepárdok, Tornádók, Keresztes Lovagok
Biai Református Általános Iskola (Biatorbágy)
Biatorbágyi Általános Iskola (Biatorbágy)
3. osztályos csapatok:
Nagy Tizes, Villám, Fekete Skorpiók, Gyors Villám
2. osztályos csapatok:
Aranylabda, Hóvirág, Fényes Csillagok, Bajnokok, Éhes Cápák, Törpe Szuper, Gyöngyvirág, Harangvirág
Batthyány Általános Iskola és Sportiskola (Érd)
3. osztályos csapatok:
Harcos Csajok, Cunder
2. osztályos csapat:
Kemény csajok
Pusztazámori Általános Iskola (Pusztazámor)
3. osztályos csapatok:
Fekete Sárkány, Gót Csajok
2. osztályos csapatok:
Holdfény, Pusztazámori Sasok
Eredmények: