Vereség Balatonbogláron

Pénteken a Nemzeti Kézilabda Akadémia második csapata ellen lépett pályára ifjúsági első osztályú csapatunk Balatonbogláron, és szenvedett 35:19-es vereséget.

Jól kezdték a mérkőzést utánpótlás lányaink a tabella második helyén álló NEKA II ellen. Márczy Tekla góljaival a 3. percben 2:2 volt az állás, majd az ezt követő percek a védekezés jegyében teltek mindkét csapatnál, végül Domokos Dalma törte meg a négyperces gólcsendet. Az első negyedóra végéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a mieink Márczy Tekla és Domokos Dalma révén szaporították az érdi találatokat (7:6). A félidő második felében azonban a NEKA 12-szer volt eredményes, míg csapatunk csupán kétszer tudott a kapuba találni, így a szünetre 19:8-as eredménnyel vonultak a csapatok.

A második játékrész elején Márczy Tekla és Krenner Fanni jegyezték első góljainkat, majd  a 40. percben Czirják Orsolya is a kapuba talált (26:12). Doszpoth Zsuzsanna büntetőt hárított, majd Ágoston Nóra is feliratkozott a góllövők listájára (28:13). A találkozó hátralévő részében Domokos Dalma és Márczy Tekla találataival próbáltunk feljebb zárkózni. Az utolsó percekben Apáti Zsófia is a hálóba talált, az utolsó gólunkat pedig Domokos Dalma szerezte. A mérkőzés végül 35:19-es hazai győzelemmel zárult.

Edzői szemmel: „Jól kezdtük a mérkőzést, tartottuk a lépést a NEKA-val, és gólra góllal tudtunk felelni, azonban negyedóra elteltével nem tudom mi történt. A rövidzárlaton az időkérés sem segített, és egy 9:1-es szériával elhúzott ellenfelünk. A második félidőben csak futottunk az eredmény után, pontatlanság jellemezte a játékunkat. Küzdeni küzdöttünk, viszont dekoncentrált volt a csapat. Bíztam abban, hogy szorosabb eredményt tudunk elérni.” – Oláhné Balog Tünde

 

Női Ifjúsági I. osztály - Nyugat 9. forduló
Időpont: 
2017. november 17. 17:00

35

(19)

Kiállítás: 2 perc

7 méteres 5/4

Vezetőedző
KISS Szilárd

2
2
8
3 (1)
2
7
2
1
1
1
3
1 (3)
ÉRD
1
1
7 (1)
8 (1)
1
1

19

(8)

Kiállítás: 6 perc

7 méteres 5/2

Vezetőedző

Helyszín: 
NEKA csarnok
Játékvezetők: ,

Támogatóink

Médiapartnereink