Ifjúsági I. osztály

A Győri Audi ETO KC II. csapatát fogadta ifjúsági I. osztályú csapatunk az ÉRD Arénában a bajnokság 13. fordulójában. Az első félidőben kialakult nagy különbséget a második játékrészben mutatott jó játékkal sem sikerült ledolgozni, így 34:45-ös vendég győzelemmel zárult a találkozó.

Rosszul indult a mérkőzés ifi lányainknak, hiszen az első három minutumban négyszer is betalált ellenfelük. Első gólunkat Krenner Fanni szerezte a 6. percben, majd Domokos Dalma lőtt a vendégek kapujába (2:6). Újabb három perc alatt újabb négy győri találat született, melyekre ismét Krenner Fanni válaszolt, de a félidő derekára 3:15 volt az állás. A játékrész utolsó harmadára fordulva Czirják Orsolya, Márczy Tekla és Ágoston Nóra is megszerezték első találataikat a mérkőzésen (6:21). A félidő hajrájában zsinórban ötször vettük be a vendégek kapuját Domokos Dalma és Márczy Tekla révén, így a szünetre 13:26-os eredménnyel vonulhattak a csapatok.

A fordulás után két győri gólra Domokos Dalma kettő, Apáti Zsófia pedig egy góllal felelt, majd Krenner Fanni talált be ismét, Márczy Tekla pedig a büntetővonalról és akcióból is eredményes volt (19:32). A Rába-partiak újabb találataira Ágoston Nóra, Krenner Fanni, Zimek Krisztina és Czirják Orsolya válaszolt negyed órával a mérkőzés vége előtt. Zimek Krisztina zsinórban kétszer vette be a vendég kaput, majd Moncz Nikolett is megszerezte első találatát a találkozón (26:42). A mérkőzés utolsó tíz percében mindössze öt gólt kapott csapatunk, ezzel szemben mi nyolcszor voltunk eredményesek Ágoston Nóra, Márczy Tekla, Domokos Dalma, Moncz Nikolett és Krenner Fanni révén, de a tetemes hátrányt már nem tudtuk ledolgozni, így 34:45-ös végeredménnyel zárult a találkozó.

Edzői szemmel: "Nem tudom mi játszódott le az első 20 percben a fejekben, de számomra rémálomnak tűnt. A héten gyakoroltaknak nyomát sem tudtam felfedezni sem támadásban, sem védekezésben. Majd egy varázsütésre elkezdtünk kézilabdázni! Egyre jobban összeállt a védekezés, a kapuból is jött a segítség, ennek hatásaként gyors gólokkal, szépen szervezett akciókkal csökkent a különbség. Sajnos akkora előnyt adtunk az ellenfelünknek, hogy azt nagyon nehéz lett volna kiegyenlíteni, viszont így is dicséret illeti a csapatot, hogy a félidei 13 gólos hátrányból fel tudott állni, és a végsőkig küzdött." - Oláhné Balog Tünde

 

Lányaink szombaton a K&H női kézilabda liga 15. fordulójában a Vasas SC együttesét fogadják hazai pályán. A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! 

K&H női kézilabda liga 15. forduló
ÉRD - Vasas SC


Időpont: 2018. február 24., szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Mizsák Dominika, Schmidt Orsolya

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. február 21., szerda

Ifjúsági I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

17:00 ÉRD - Swietelsky-Szombathelyi KKA

 

Női Ifjúsági III. osztály | Treff Sportcsarnok (2030 Érd, Piroska utca 6.) 

17:00 ÉRD II - Kiskőrösi NKSZSE

 

Serdülő I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

19:00 ÉRD - Swietelsky-Szombathelyi KKA

 

2018. február 24., szombat

U8 Kovács László régió | GEAC Sportcsarnok (2105 Gödöllő, Páter Károly utca 1.)

09:30 Dömsödi USE - ÉRD I

10:30 Alsónémedi SE - ÉRD I

10:30 ÉRD II - EURONOVEX USE

11:30 Budaörsi KSE - ÉRD II

 

Serdülő III. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

10:00 ÉRD II - Inárcs-Örkény KC

 

U13 2. osztály Felsőház | Huszka Hermina Ált. Isk. (2377 Örkény, Bartók Béla utca 43 .)

11:00 ÉRD - Ceglédi KCSE

14:00 Inárcs-Örkény KC - ÉRD

 

K&H liga felnőtt | ÉRD Aréna

18:00 ÉRD - Vasas SC

 

2018. február 25., vasárnap

U13 1. osztály Alsóház | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)

11:00 ÉRD - Alba Fehérvár KC

13:00 ÉRD - Tatabányai SC

 

Pest megye felnőtt | Albertirsa Sportcsarnok (2730 Albertirsa, Győzelem utca 1.)

15:00 Albertirsa SE - ÉRD II

 

Pest megye ifjúsági | Albertirsa Sportcsarnok (2730 Albertirsa, Győzelem utca 1.)

17:00 Albertirsa SE - ÉRD III

 

 

Bp. I.o. felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)

17:45 ÉRD III - Pestszentimrei SK

 

Hajrá ÉRD!

Felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga 14. fordulójában kiegyenlített első félidő után 23:32-es győzelmet ért el a Viharsarokban.

A találkozón szélsőink szerezték első góljainkat, Krpez Slezák Katarina háromszor, Coralie Lassource pedig egyszer volt eredményes, így tíz perc elteltével 4:4 állt az eredményjelzőn. Ezt követően Kisfaludy Anett lőtt zsinórban két gólt, majd Andjela Bulatovic alakította 8:7-re az állást. A 12:12-es döntetlennel záruló első félidő hajrájában Szabó Laura vette be a kaput akcióból és büntetőből is. A fordulás után Julie Foggea hárított büntetőt, míg a túloldalon Tóth Gabriella és Kiss Nikolett vette be a békéscsabai kaput. 17:17 után négy egymást követő találatot is lányaink jegyeztek, így a 45. percben 17:21-re vezettünk. A hajrában Tóth Gabriella, Szabó Laura és Krpez Slezák Katarina góljaival tovább növeltük előnyünket a végül 23:32-es végeredménnyel záruló összecsapáson.

 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

A hét közepén serdülő III. osztályú lányaink a Dabas KC otthonában szenvedtek vereséget. Szombaton ifjúsági I. osztályú együttesünk a Győri Audi ETO KC ellen maradtak alul, míg serdülő I. osztály csapatunk a Dorog ellen maradt pont nélkül. A hét utolsó napján Pest megyében szereplő csapataink az Aranyszarvas SE együttesét fogadták. Felnőtt csapatunk nyerni tudott, ifjúsági lányaink ellenben pont nélkül maradtak. Gratulálunk a győzelemhez!

 

A hét ÉRD eredményei:

2018. február 13., kedd

Serdülő III. osztály | Dabas KC VSE - ÉRD II 25:23 (11:13)

 

2018. február 17., szombat

Serdülő I. osztály | Dorogi ESE - ÉRD 33:24 (16:11)

 

Ifjúsági I. osztály | ÉRD - Győri Audi ETO KC II 34:45 (13:26)

 

K&H liga | EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD 23:32 (12:12)

 

2018. február 18., vasárnap

Pest megye felnőtt | ÉRD II - Aranyszarvas SE 47:22 (26:12)

 

Pest megye ifjúsági | ÉRD III - Aranyszarvas SE 21:34 (5:18)

 

Hajrá ÉRD!

Szombaton a K&H női kézilabda liga 14. fordulójában az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE ellen lépnek pályára lányaink. Utánpótlás együtteseink öt mérkőzést játszanak a héten.

K&H női kézilabda liga - 14. forduló
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD

Időpont: 2018. február 17., szombat 17:00
Helyszín: Békéscsaba Városi Sportcsarnok (5600 Békéscsaba, Gyulai út 44.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. február 13., kedd

Serdülő III. osztály | OBO Aréna Dabas (2370 Dabas, Iskola u. 5.)

16:45 Dabas KC VSE - ÉRD II

 

2018. február 17., szombat

Serdülő I. osztály | Dorogi Városi Sportcsarnok (2510 Dorog, Iskola utca 1.)

11:00 Dorogi ESE - ÉRD

 

Ifjúsági I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

14:00 ÉRD - Győri Audi ETO KC II

 

K&H liga | Békéscsaba Városi Sportcsarnok

17:00 EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD

 

2018. február 18., vasárnap

Pest megye felnőtt | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

10:00 ÉRD II - Aranyszarvas SE

 

Pest megye ifjúsági | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

12:00 ÉRD III - Aranyszarvas SE

 

Hajrá ÉRD!

Felnőtt csapatunk története során harmadszor jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe a GVM Europe-Vác együttese ellen elért 26:25-ös győzelmével.

A NEKA és a DVSC-TVP ellen elért győzelmeivel harcolták ki lányaink a Magyar Kupa V. fordulójába jutást, ahol a GVM Europe-Vác együttesét fogadtuk az ÉRD Arénában. A mérkőzésen Mariama Signaté szerezte első találatunkat, majd Andjela Bulatovic alakította 2:1-re az állást. Az első tíz percben fej-fej mellett haladtak a csapatok (5:5), majd átlövőink, Kiss Nikolett és Mariama Signaté, illetve Krpez Slezák Katarina góljával 8:5-ös előnyre tettünk szert. Tóth Gabriella és Klivinyi Kinga találatai ellenére a félidő hajrájában egyenlítettek a vendégek, de az utolsó percekben Krpez Slezák Katarina előbb a büntetővonalról, majd akcióból is bevette a kaput, így 15:13-as előnnyel vonulhattunk a szünetre. A fordulás után ismételten jobbszélsőnk volt eredményes két ízben is, majd Kiss Nikolett is a hálóba talált (18:13). A játékrész felénél újra egyenlített a  Vác, sőt az utolsó tíz percre fordulva a vezetést is átvette (22:23). Előbb Gávai Szonja egalizált a szélről, majd Tóth Gabriella betörés után volt eredményes, mellyel lányaink álltak továbbjutásra. A kiélezett végjátékban válogatott irányítónk bejátszásából Kisfaludy Anett szerezte a mérkőzés utolsó találatát, mellyel csapatunk 26:25-re nyert, és bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

 

ÉRD Magyar Kupa góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

 

Szerdán serdülő I. osztályú lányaink a Kispest NKK-Malév ellen örülhettek a győzelemnek. Egy nappal később ifjúsági I. osztályú csapatunknak nem sikerült a pontzserzés a Mosonmagyaróvár otthonában. A hét utolsó napján Pest megyében szereplő csapataink az Alsónémedi SE otthonában léptek pályára. Felnőtt csapatunk nyerni tudott, ifjúsági lányaink ellenben pont nélkül maradtak. Gratulálunk a győzelmekhez!

 

A hét ÉRD eredményei:

2018. február 7., szerda

Serdülő I. osztály | ÉRD-Kispest NKK - Kispest NKK-Malév 34:18 (18:8)

 

Magyar Kupa | ÉRD - GVM Europe-Vác 26:25 (15:13)

 

2018. február 8., csütörtök

Ifjúsági I. osztály | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 35:27 (17:16)

 

2018. február 11., vasárnap

Pest megye felnőtt | Alsónémedi SE - ÉRD II 26:40 (15:18)

 

Pest megye ifjúsági | Alsónémedi SE - ÉRD III 39:27 (19:13)

Február 8-án Mosonmagyaróváron léptek pályára ifjúsági I. osztályban szereplő lányaink a bajnokság 12. fordulójában. A szoros első félidő után a hazai csapatnak sikerült fölénk kerekednie, így 35:27-es mosonmagyaróvári győzelemmel zárult a mérkőzés.

A hazai csapat találatával indult a találkozó, melyre Domokos Dalma, majd Moncz Nikolett felelt. Az újabb két mosonmagyaróvári gólra Márczy Tekla két gólja volt a válasz (5:4). A félidő felénél 10:10 volt az állás, lányaink közül Czirják Orsolya, Ágoston Nóra és Krenner Fanni is feliratkozott a góllövők listájára. A játékrész utolsó tíz percére fordulva Márczy Tekla a büntetővonalról és akcióból is eredményes volt, és Domokos Dalma is újabb gólt jegyzett (12:13). A félidő vége előtt Apáti Zsófia is betalált, majd Márczy Tekla és Domokos Dalma pedig ismét az ellenfél kapujába lőtt, így a szünetre 17:16-os eredménnyel vonultak a csapatok.

Domokos Dalma szerezte a második játékrész első két találatát, azonban az ellenfél hat egymást követő góllal jelentős előnyre tett szert (23:18). A második félidő közepéig összesen háromszor voltunk eredményesek: Brunecker Flóra, Márczy Tekla és Esősi Laura révén (27:21). Doszpoth Zsuzsanna két hétméterest is hárított, támadásban pedig Márczy Tekla, Moncz Nikolett és Domokos Dalma vette be a hazaiak kapuját, de hátrányunkból nem tudtunk faragni. A mérkőzés utolsó gólját Ágoston Nóra szerezte, kialakítva ezzel a 35:27-es végeredményt.

Edzői szemmel:  ”Lendületesen, jól kezdtük a mérkőzést, fej-fej mellett haladtak a csapatok az első félidőben, viszont az ellenfél nyitott védekezése megint borsot tört az orrunk alá. Sajnálatos, hogy már nem először szembesülünk ezzel, mégsem tudunk éretten váltani a játékunkban. Hiába van egy-egy jó teljesítmény támadásban, ha védekezésben nem tudjuk megoldani a részfeladatokat. Bár voltak technika hibák és pontatlan befejezések, még így is bíztam a pontszerzésben! ” – Oláhné Balog Tünde

 

Szabó Csenge

Összesen
0
0
0
0
0
0
0

Ifjúsági I. osztályú lányaink a Siófok KC korosztályos csapatát fogadták az ÉRD Arénában szombaton, a bajnokság 11. fordulójában. A találkozó 30:38-as siófoki győzelemmel zárult.

A mérkőzés első gólját a vendégek szerezték, melyre Krenner Fanni válaszolt, majd Márczy Tekla hét perc alatt hatszor volt eredményes (7:4). Ellenfelünk gyorsan felzárkózott, és ezután fej-fej mellett haladtak a csapatok. A 12. percben Doszpoth Zsuzsanna büntetőt hárított, majd ismét Krenner Fanni talált a siófoki kapuba. A félidő vége előtt Domokos Dalma is megszerezte első gólját, Márczy Tekla pedig két büntetőt értékesített (11:12). A 27. percben Czirják Orsolya találatával egyenlítettünk, de ellenfelünk három gyors góllal visszavette a vezetést. A félidőt Márczy Tekla találata zárta, így a szünetre 13:15-ös eredménnyel vonulhattak a csapatok.

A második játékrész három vendég góllal indult, melyekre Domokos Dalma és Apáti Zsófia válaszolt (15:19).  A 39. percre Domokos Dalma még kétszer, Ágoston Nóra és Márczy Tekla pedig egyszer-egyszer lőtt az ellenfél kapujába (19:22). A folytatásban a vendégek zsinórban négyszer voltak eredményesek, így hétgólos előnyre tettek szert. A félidő második felében közelebb zárkóztunk, de minden találatunkra volt válasza a Balaton-partiaknak. Márczy Tekla hétméteresből és akcióból is többször betalált, Domokos Dalma triplázott, és Esősi Laura is feliratkozott a góllövők listájára (27:33). Az utolsó öt percben Ágoston Nóra háromszor is eredményes volt, azonban a kialakult nyolcgólos hátrányunkból már nem tudtunk lefaragni, így 30:38-as végeredménnyel zárult a találkozó.

Edzői szemmel: ”Jól kezdtük a mérkőzést, de az ellenfél időkérése után védekezésben elmaradtak az ütközések, támadásban pedig ziccereket hibáztunk. Sajnos meghatározó játékosaink hiányoztak a héten, és a kevés edzés az erőnléti állapotukon és a játékunkon is meglátszott. A szünet után még inkább szétestünk védekezésben, nem tudtunk lépést tartani az ellenféllel. Szomorú, de megérdemelten nyert a Siófok.” – Oláhné Balog Tünde

 

Ötvös Réka

Összesen
0
0
0
0
0
0
0

Szerdán a Magyar Kupa V. fordulójában lányaink a GVM Europe-Vác csapata ellen lépnek pályára, ahol a tét a sorozat négyes döntőjébe jutás. A mérkőzésre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.

Magyar Kupa V. forduló
ÉRD - GVM Europe-Vác


Időpont: 2018. február 7., szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bíró Ádám, Kiss Olivér

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. február 7., szerda

Serdülő I. osztály | ÉRD Aréna

15:30 ÉRD-Kispest NKK - Kispest NKK-Malév

 

Magyar Kupa | ÉRD Aréna

18:00 ÉRD - GVM Europe-Vác

 

2018. február 8., csütörtök

Ifjúsági I. osztály | "Rábcatorok" Kulturális és Sportközpont (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)

16:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD

 

2018. február 11., vasárnap

Pest megye felnőtt | Alsónémedi Széchenyi István Ált.Isk. (2351 Alsónémedi, Iskola utca 1.)

17:00 Alsónémedi SE - ÉRD II

 

Pest megye ifjúsági | Alsónémedi Széchenyi István Ált.Isk. (2351 Alsónémedi, Iskola utca 1.)

19:00 Alsónémedi SE - ÉRD III

 

Hajrá ÉRD!

Támogatóink