NB I/B Felnőtt

Szerdán a Dunakanyarban léptünk pályára, és tízgólos győzelmet arattunk az Ipress Center-Vác együttese ellen.
Katarina Krpez góljaival a mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk az előnyt, és remek védekezésünknek köszönhetően a 13. percben négy góllal 5:1-re vezettünk. A hazaiaknak a félidő közepén egy találatra felzárkóztak, de Janurik Kinga bravúrjainak és eredményes támadójátékunknak köszönhetően a szünetre négygólos előnnyel vonulhattunk (6:10). A második játékrészt is mi kezdtük jobban, a 40. percben már nyolc gól volt az előnyünk (7:15). Remek védekezésünknek köszönhetően labdákat szereztünk, és Schatzl Nadine révén indításgólokkal még tovább növeltünk az előnyünket. Klivinyi Kinga emberhátrányból is eredményes volt, a 47. percben először vezettünk tíz góllal (11:21). Ezt követően felváltva születtek a gólok, a mérkőzés utolsó találatát Nick Viktória szerezte, beállítva a 16:26-os végeredményt.   
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés 
 
 
 
Junior csapatunk a mérkőzés elején ugyan vezetett és a 51. percben még döntetlenre állt, de végül kétgólos veréget szenvedett Vácon. Ifjúsági együttesünk megnehezítette a tabella második helyén álló riválisa dolgat, de a pontszerzés nem sikerült.
 
Serdülő csapatunk hazai pályán kilenc góllal nyert a Szigetszentmiklósi NKSE ellen. Az NB II-es felnőtt csapatunk a tabella élén álló Dunaújvárosi KKA II ellen lépett pályára, és 22:21-es győzelmet aratott, amivel megelőztük ellenfelünket. NB II-es junior csapatunk elszenvedte első vereségét a Dunaújvárosi KKA II ellen a bajnokságban. Budapest I. osztályban szereplő csapatunk negyedik mérkőzését is megnyerte, és hibátlanul vezeti a bajnokságot.
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. október 1. szerda
 
NBI Ifjúsági | Ipress Center-Vác - ÉRD 28:17 (14:6)
NBI Junior | Ipress Center-Vác - ÉRD 28:26 (14:11)
NBI Felnőtt | Ipress Center-Vác - ÉRD 16:26 (6:10)
 
2014. október 4. szombat
 
OSB Leány F | ÉRD - Szigetszentmiklós NKSE 25:16 (11:6)
 
2014. október 5. vasárnap
 
NBII Junior | Dunaújváros KKA II - ÉRD II 31:18 (12:4)
NBII Felnőtt |Dunaújváros KKA II - ÉRD II 21:22 (8:13)
 
BP. I. o. Női | ÉRD III - Angyalföldi TTE 25:22 (13:15)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
A 6. fordulóban Vácra látogatunk.
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 6. forduló
Ipress Center-Vác - ÉRD
 
Időpont: 2014. október 1. szerda 19:00
Helyszín: Vác Városi Sportcsarnok (2600 Vác, Bán Márton u. 3.)
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert
 
Az ifjúsági találkozó 15, a junior mérkőzés 17 órakor kezdődik!
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2014 október 1. szerda
 
NB I Ifjúsági | Vác Városi Sportcsarnok
15:00 Ipress Center-Vác - ÉRD
 
NB I Junior | Vác Városi Sportcsarnok
17:00 Ipress Center-Vác - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Vác Városi Sportcsarnok
19:00 Ipress Center-Vác - ÉRD
 
 
2014. október 4. szombat
 
OSB Leány F | Batthyányi Tornacsarnok
14:30 ÉRD – Szigetszentmiklós NKSE
 
2014. október 5. vasárnap
 
NB II Felnőtt | Dunaújvárosi Városi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
11:00 Dunaújváros KKA II - ÉRD II 
 
NB II Junior | Dunaújvárosi Városi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
13:00 Dunaújváros KKA II - ÉRD II 
 
U11 Leány | MTK Sportcsarnok (1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.)
14:50 ÉRD - Százhalombattai VUK SE
 
U11 Leány | MTK Sportcsarnok (1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.)
17:20 Váci NKSE - ÉRD
 
BP. I. o. felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1214 Budapest, Simon Bolivar sétány 4-8)
17:00 ÉRD III - Angyalföldi TTE
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
A Fehérvár KC-t fogadtuk az ÉRD Arénában a bajnokság 5. fordulójában.
Parázs és küzdelmes mérkőzésnek lehettek szemtanúi az ÉRD Arénába kilátogató nézők. Az első 10 percben képtelenek voltunk bevenni Kiss Éva kapuját, Katarina Krpez révén a 11. percben szereztük első találatunkat a mérkőzésen. Kovács Anna és Mariama Signaté góljaival tartottuk a lépést ellenfelünkkel, a szünetben mindössze egy gól volt a lemaradásunk (9:10). A második játékrész elején sikerült egyenlítenünk, sőt a 39. percben már nálunk volt az előny (15:14). Ezt követően a csapatok végig fej-fej mellett haladtak, az utolsó percre fordulva is döntetlen volt az állás. Katarina Krpez ugyan gólra váltott egy indítást a 60. percben, de a vendégek átlösvésgóllal egyenlíteni tudtak, így 21:21-es döntetlennel zárult a mérkőzés.   
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés 
 
 
 
Junior csapatunk ugyan négyes emberhátrányban is játszott a második félidőben, de így is megnyerte a mérkőzést. Ifjúsági csapatunk nem járt sikerrel, vereséget szenvedett a Fehérvár KC ellen.
 
Serdülő csapatunk elszenvedte el vereségét a szezonban a Csepeli KSE ellen. Az NB II-es junior és felnőtt csapatunk is nyerni tudott hazai pályán a Dunavarsányi TE ellen. Budapest I. osztályban szereplő csapatunk ismételten nyerni tudott, ezúttal a FSZSE III ellen. U11-es és U13-as leány csapataink is egy győzelem mellett egy vereséget szenvedtek el a hétvégén. 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. szeptember 27. szombat
 
 
U11 Leány | ÉRD - Budakalász SC 15:4 (7:3)
U11 Leány | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 10:15 (4:8)
 
NBI Ifjúsági | ÉRD - Fehérvár KC 15:45 (7:26)
NBI Junior | ÉRD - Fehérvár KC 38:34 (22:17)
NBI Felnőtt | ÉRD - Fehérvár KC 21:21 (9:10)
 
2014. szeptember 28. vasárnap
 
U13 Leány | Főnix ISE - ÉRD 2 0:10 (0:0)
U13 Leány | Gödöllői SE  - ÉRD 1 20:14 (10:4)
U13 Leány | ÉRD 2 - Vecsési Sportegyesület 7:27 (3:13)
U13 Leány | Váci NKSE - ÉRD 1 18:19 (8:7)
 
NBII Junior | ÉRD II - Dunavarsányi TE 29:15 (12:6)
NBII Felnőtt | ÉRD II - Dunavarsányi TE 31:20 (19:9)
 
BP. I. o. Női | FSZSE III - ÉRD III 24:26 (12:13)
 
OSB leány F | Csepeli KSE - ÉRD 18:16 (6:7) 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Szombaton az 5. fordulóban a Fehérvár KC ellen lépünk pályára az ÉRD Arénában.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 5. forduló
ÉRD – Fehérvár KC
 
Időpont: 2014. szeptember 27. szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Medve Róbert, Nagy László
 
A junior találkozó 14, az ifjúsági mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján 8 - 12 között  az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a szombati mérkőzésre, hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztáraiban!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 16:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2014 .szeptember 27. szombat
 
Leány U11 | PEMÜ Sportcsarnok, Solymár
11:30 ÉRD - Budakalász SC
 
Leány U11 | PEMÜ Sportcsarnok, Solymár
14:00 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD
 
NBI Junior | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD – Fehérvár KC
 
NBI Ifjúsági | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD – Fehérvár KC
 
NBI Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD – Fehérvár KC
 
 
2014. szeptember 28. vasárnap 
 
Leány U13 | GEAC Sportcsarnok, Gödöllő
10:00 Fönix ISE - ÉRD 2
 
Leány U13 | GEAC Sportcsarnok, Gödöllő
11:00 Gödöllői SE - ÉRD 1
 
Leány U13 | GEAC Sportcsarnok, Gödöllő
14:00 ÉRD 2 - Vecsési Sportegyesület
 
Leány U13 | GEAC Sportcsarnok, Gödöllő
15:00 Váci NKSE - ÉRD 1
 
NBII Junior | ÉRD Aréna
11:00 ÉRD II - Dunavarsányi TE
 
NBII Felnőtt | ÉRD Aréna
13:00 ÉRD II - Dunavarsányi TE
 
Bp. I. o. Felnőtt | Emszt Kálmánné Sportcsarnok 
15:45 FSZSE III - ÉRD III
 
OSB leány F | ÁMK Sportcsarnok
16:45 Csepeli KSE - ÉRD
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
A bajnokság 4. fordulójában, szerdán a DVSC-TVP-AQUATICUM ellenfelei voltunk. 
A 4. forduló előrehozott mérkőzésén a Hódos Imre Sportcsarnokban léptünk pályára. Nem kezdődött jól számunkra a mérkőzés, hiszen a 13. percben már öt góllal vezetett ellenfelünk. Ellenfelünk gyors lerohanásokból könnyű gólokat szerzett, míg a mi befejezéseink pontatlanok voltak, így a félidőben négy góllal vezettek a hazaiak (13:9). A második játékrészben nem tudtunk közelebb kerülni a DVSC-TVP-AQUATICUM-hoz, a hazaiak előnye már nyolc gól is volt. Az utolsó tíz percre öt gólos hazai előnnyel fordultunk, végül nem is sikerült közelebb kerülnünk, így  28:23-as vereséget szenvedtünk. 
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés 
 
 
 
Junior csapatunk elszendvedte első vereségét a bajnokságban, ifjúsági csapatunk sem járt sikerrel, nem tudunk pontot szerezni Debrecenben.
 
Serdülő csapatunk 20:20-as döntetlent játszott a Vecsés Kombi Express együttese ellen. Az NB II-es bajnokságban is megkezdődtek a küzdelmek. Junior és felnőtt csapatunk is nyerni tudott Cegléden. A Budapest I. osztályban szereplő csapatunk második mérkőzését is megnyerte az ide szezonban.
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. szeptember 17. szerda
 
 
NBI Ifjúsági | DVSC-TVP-AQUATICUM - ÉRD 49:26 (25:12)
NBI Junior | DVSC-TVP-AQUATICUM - ÉRD 35:29 (15:14)
NBI Felnőtt | DVSC-TVP-AQUATICUM - ÉRD 28:23 (13:9)
 
2014. szeptember 20. szombat
 
OSB leány F | ÉRD - Vecsés Kombi Express 20:20 (10:12)
 
2014. szeptember 21. vasárnap
 
NB II junior | Ceglédi Kék Cápák SE - ÉRD 18:42 (13:17)
NB II felnőtt | Ceglédi Kék Cápák SE - ÉRD 27:40 (14:20)
BP. I. o. felnőtt | ÉRD III - KRSE 27:22 (10:11)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Nincs megállás, hiszen szerdán már Debrecenben lépünk pályára.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 4. forduló
DVSC-TVP-AQUATICUM - ÉRD
 
Időpont: 2014. szeptember 17. szerda 19:00
Helyszín: Hódos Imre Sportcsarnok (4032 Debrecen Kassai út 32-34)
Játékvezetők: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor
 
Az ifjúsági találkozó 15, a junior mérkőzés 17 órakor kezdődik!
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2014 szeptember 17. szerda
NB I Ifjúsági | Hódos Imre Sportcsarnok
15:00 DVSC-TVP-AQUATICUM - ÉRD
 
NB I Junior | Hódos Imre Sportcsarnok
17:00 DVSC-TVP-AQUATICUM - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Hódos Imre Sportcsarnok
19:00 DVSC-TVP-AQUATICUM - ÉRD
 
 
2014. szeptember 20. szombat
 
OSB leány F | Batthyányi Tornacsarnok
17:00 ÉRD – Vecsés kombi Express
 
2014. szeptember 21. vasárnap
NB II Junior | Cegléd Városi Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33.)
12:00 Ceglédi Kék Cápák SE - ÉRD II 
 
NB II Felnőtt | Cegléd Városi Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33.)
14:00 Ceglédi Kék Cápák SE - ÉRD II 
 
BP. I. o. felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1214 Budapest, Simon Bolivar sétány 4-8)
18:15 ÉRD III - KRSE
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A juniorokra épülő NBII-es felnőtt csapatunk olyan tettet vihet véghez, mely még a csapat történetében soha nem sikerült, bajnok lehet az NBII-ben. Ehhez a legfontosabb mérkőzést könnyedén, nagy fölénnyel nyerte meg csapatunk. A Kovács Grétával, Buzsáki Nikolettel megerősített NBII-es felnőtt a Gyömrő VSK ellen sorsdöntő mérkőzésre készült, hiszen győzelem esetén jobb egymás elleni mérleggel várhatnák az utolsó két fordulót a mieink. Nem indult könnyedén a találkozó, de a jó védekezés alapot jelentett a gyorsindulásokból szerzett könnyű góloknak, amivel már a szünetre komoly előnyt sikerült kidolgozni. A második félidő még egyértelműbbé tette az erőviszonyokat, Németh Helga mindenkinek lehetőséget adhatott, az érdi szurkolók pedig kiszámolták a hitehagyott ellenfelet. Németh Helga vezetőedző értékelése Sokat jelentett a csapatnak a felépülő Kamuti Réka és Kovács Gréta jelenléte, így magabiztosan, a második félidőben már jó hangulatban kézilabdázva tudtuk hozni ezt a nagyon fontos mérkőzést. Az eredmény arra jogosít fel, de egyben kötelez is minket, hogy az utolsó két találkozón is teljes erőbedobással küzdjünk, hogy megszerezzük a bajnoki címet.
Korosztály: 
Nehezen indult a mérkőzés, de fokozatosan átvette az irányítást az érdi junior csapatra épülő NBII-es felnőtt és végül tízgólos győzelmet aratott. Második helyről várta az összecsapást az ÉTV-Érdi VSE egy pont hátrányban a Gyömrővel szemben, így győzelem esetén átmenetileg biztosan az első helyre léphetett volna a tabellán. A DANUKE kezdte viszont jobban a mérkőzést, és 3-0-val indította a találkozót. A fordítás hamar sikerült, a vendégek viszont jól tartották magukat, az első félidő nagy részében szoros volt a meccs. Németh Helga igyekezett felrázni a társaságot, és ez a játékrész végére sikerült is, négy érdi góllal lett magabiztos a szünetre a különbség (18-13). A második félidő (különösen a vendégeknél) az indulatokról is szólt, sok kiállítás közepette duplázódott meg az előnyünk, a végjáték már csak a különbségről szólt. Buzsáki Nikolett és Kovács Gréta először játszottak az NBII-ben, és ketten húsz góllal járultak hozzá a győzelemhez. A magabiztos tízgólos érdi győzelem pedig azt jelenti, hogy folytatódik a versenyfutás az NBII Déli csoportjának bajnoki címéért.
Rovat: 
Korosztály: 
Szombaton minden eddiginél nagyobb szükség lesz az érdi kézilabda-szurkolókra. NBII-es csapataink ugyanis a bajnoki címért lépnek pályára a Dabas-DANUKE ellen. 11 órakor az NBII felnőtt, míg 13 órától az NBII junior együttes játszik a dabasiak ellen a Batthyány sportcsarnokban. Aki igazán jó meccsekre vágyik, és elkötelezett híve a sportágnak, nem maradhat távol az összecsapásoktól. Mind a két meccsre ingyenes a belépés, a lányoknak pedig nagy szükségük lesz a buzdításra! Este hat órától az NBI felnőtt együttes lép pályára a bajnoki elődöntő második meccsén a Ferencváros ellen.

Támogatóink