SKUP véndiák torna záró forduló
2016. április 7. 17:59
A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül idén második alkalommal került megrendezésre a SKUP 'véndiák' torna. Csütörtökön a harmadik, záró fordulóban a helyosztókon léptek pályára a gyerekek, melynek végén minden ifjú játékos felnőtt csapatunk tagjaitól vehette át a megérdemelt ajándékot, míg a legjobbaknak az érmeket Tekauer Norbert, klubunk elnöke adta át.
A tavalyi, első alkalommal nagy sikerrel megrendezett SKUP 'véndiák' torna után idén három fordulóban mérkőztek meg azok a fiúk és lányok, akik a SKUP-ban eltöltött két év alatt beleszerettek a kézilabdába, és heti egy délutáni edzés keretében tovább fejlesztették tudásukat. A SKUP programban szereplő iskolák közül ezúttal 8 képviseltette magát az eseményen, ahol közel 250 ifjú kézilabdás mérte össze erejét két pályán. A 'véndiákok' a kézilabdázás alapjait a SKUP programban sajátítottak el, majd tanórán kívüli foglalkozásokon folytatták a sporttal való ismerkedést, melynek csúcspontjaként minden csapat az ÉRD Aréna parkettjén mutathatta meg tudását. A 4-5-6. osztályos gyerekek számára megrendezett háromfordulós bajnokság utolsó fordulójában a helyosztókon léptek pályára a csapatok.
Az első fordulóban lejátszott 'alapszakasz', majd a második fordulóban megrendezett középdöntőt követően, csütörtökön a helyosztók döntötték el a végső sorrendet a 11 lány és 13 fiú csapat között. Az ÉRD Arénában kialakított két pályán huszonnégy mérkőzésen lépetek pályára a csapatok. Látványos gólokban és szép összjátékokban, valamint nagy küzdelemben sem volt hiány, a gyerekek nagyon élvezték, hogy idén is megmutathatták mennyit fejlődtek az évben, összemérhették tudásukat más iskolák csapataival. Ebben a korosztályban már a nagypályás kézilabdához közelítve több szabályra is oda kell figyelniük a gyerekeknek, illetve már teljes létszámú csapat van fent a pályán. A 20 perces mérkőzéseken az ÉRD utánpótlás csapatainak játékosai voltak a játékvezetők, akik saját tapasztalataikon kívül a 'Rózsaszín síp' akciónknak köszönhetően komoly tudással rendelkeznek a bírói feladatkörrel kapcsolatosan, melyre szükségük is volt a nagy iramú mérkőzéseken.
A háromfordulós 'véndiák' torna zárásaként az ünnepélyes eredményhirdetésen minden résztvevő csapat emléklapot kapott az ÉRD NB I-es női felnőtt kézilabdacsapat játékosaitól, illetve minden gyerek kapott egy tollat is emlékül a példaképeiktől. A dobogós helyezést elért csapatok kis bajnokainak Tekauer Norbert, klubunk elnöke adta át a fényesen csillogó érmeket. A lányoknál a Batthyányi 1-es csapat végzett az első helyen, míg a fiúknál a Százhalombatta 1-es együttese örülhetett a győzelemnek. Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden csapatról készült csapatkép, amiről felnőtt játékosaink mellett természetesen kabalafiguránk Dragi sem hiányozhatott, aki az egész délutánt végigszurkolta a pályák mellett.
SKUP 'véndiák' torna végeredmény
Lányok
1. Batthyány 1, 2. Százhalombatta 1, 3. Százhalombatta 2, 4. Batthyány 2, 5. Érdliget, 6. Pusztazámor 7. Biatorbágy 2, 8-11. Biatorbágy 1, Sóskút 1, Sóskút 2, Kőrösi
Fiúk
1. Százhalombatta 1, 2. Kőrösi 3. Batthyány, 4. Sóskút 3, 5. Százhalombatta 2, 6. Biatorbágy 1, 7. Biatorbágy 3, 8. Teleki, 9-13. Biatorbágy 2, Érdliget, Pusztazámor, Sóskút 1, Sóskút 2