BL-győztes válogatott játékossal erősítettünk

A válogatott szünet nem telt eseménytelenül az érdi csapat háza táján, ugyanis a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes, a magyar válogatottal Európa-bajnoki bronzérmes Bódi Bernadett klubunk színeiben folytatja a pályafutását!

A kézilabda szerelmeseinek nem kell bemutatni a parádés pályafutással rendelkező Bódi Bernadettet. A rutinos jobbszélső Szegeden kezdett el kézilabdázni, később Orosházáról került Győrbe, ahonnan 2007-ben a dán Randershez igazolt. A kisalföldi együtteshez 2013-ban tért vissza, de előtte megfordult Békéscsabán, Siófokon és a Dunaújvárosban. Összesen 13 évet játszott Győrben, ahol mindent megnyert, amit lehetett. Négyszeres Bajnokok Ligája-győztes, hétszeres magyar bajnok és kupagyőztes lett a győriekkel. 2020-ban igazolt az NB I/B-s Budaörshöz, ahol egyből sikerült a feljutás a csapattal az első osztályba.

A válogatottban 2005-ben mutatkozott be. A pekingi olimpián tagja volt a 4. helyezett nemzeti csapatnak, majd 2012-ben a harmadik helyen végzett az Európa-bajnokságon. Összesen 141-szer lépett pályára piros-fehér-zöldben és 263 gólt szerzett.

Bódi Bernadett a 2022-es szezon végéig szóló szerződést írt alá klubunkkal.

Sok sikert kívánunk érdi színekben!

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink