Döntetlen a junior válogatott ellen

NB I-es felnőtt csapatunk az Európa-bajnokságon szereplő válogatott játékosaink nélkül, junior korú fiataljainkkal kiegészülve 29:29-es döntetlent játszott a magyar junior kézilabda-válogatott ellen. A svédországi kontinenstornán válogatottjaink számára a középdöntő jelentette a végállomást, míg csapatunk új játékossal bővült.  

Kedden Balatonbogláron lépett pályára együttesünk a magyar junior kézilabda-válogatott ellen. A találkozó első három találatát lányaink szerezték, előnyünket pedig egészen az első játékrész végéig meg is tartottuk. A 14:13-as szünetbeli eredményt követően csapatunk visszavette a vezetést, melyet a mérkőzés hajrájáig a kezében is tartott. A hazai együttes fordított, míg a 29:29-es végeredményt Gulyás Vanda állította be.
 
A Győri Audi ETO KC és az ÉRD kölcsönadási megállapodása értelmében Kiss Nikolett az ÉRD-ben folytatja másfél évig pályafutását.
 
A magyar, a szerb, és a spanyol nemzeti válogatott játékosainkkal a soraiban a középdöntőben léptek pályára a mögöttünk hagyott héten. Klivinyi Kinga 19, Kisfaludy Anett pedig kilenc gólt szerzett a az Európa-bajnokság hat mérkőzése során. Mireya González Álvarez kilencszer volt eredményes, míg Katarina Krpez Slezak 21 találattal zárta a a kontinenstornát.
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. december 13., kedd
 
Mérkőzés | Junior válogatott - ÉRD 29:29 (14:13)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Felkészülési mérkőzés 1. forduló
Időpont: 
2016. december 13. 17:00

29

(14)

Kiállítás: 2 perc

7 méteres 2/2

Vezetőedző

Junior válogatott
4
2
1
1
3
1
10 (2)
1
6
ÉRD
2
Katarina Krpež-Šlezák
1
7 (2)
3
3
4
6
3

29

(13)

Kiállítás: 6 perc

7 méteres 3/2

Vezetőedző
SZABÓ Edina

Helyszín: 
Urányi János Sport és Szabadidőközpont
Játékvezetők: Szanyi Péter, Rontó Ádám

Támogatóink

Médiapartnereink