Edzésekkel és edzőmeccsekkel telt a válogatott szünet

Már két hét telt el az Alba Fehérvár elleni siker óta és még egy hét van hátra a következő bajnoki mérkőzésünkig. Horváth Roland vezetőedzőnket kérdeztük, hogy telt ez az időszak a lányok számára.

Három vereség után nagyon kellett a csapatnak, hogy a válogatott szünet előtti időszakot pozitív élménnyel zárjuk és a lányok nagy küzdésének hála meg is lett az első győzelem az Alba Fehérvár elleni hazai bajnokin. Az együttes viszont nem pihenéssel töltötte az elmúlt két hetet, hanem készülnek a mieink a következő megmérettetésekre.

A sok gyakorlás és edzés mellett több felkészülési mérkőzést is játszottunk, így változatosan telt ez az időszak. Ilyenkor lehetőség van rehabilitációra is, hogy a kisebb sérülések rendbe jöjjenek, de szerencsére mindenki a megfelelő állapotban van. Nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre és a védelem, valamint a kapusok kapcsolatának javítására is” – nyilatkozta honlapunknak vezetőedzőnk.

A válogatott szünetben Aleksandra Vukajlovics igazoltan volt távol, ugyanis átlövőnk bár nem lépett pályára az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, de bekerült a szerb válogatott bő keretébe.

Az Érd legközelebb jövő szerdán 15 órakor lép pályára a bajnokság 5. fordulójában az MTK vendégeként a Strebinszky Amália Kézilabdacsarnokban.

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink