Egygólos győzelem a Nyitnikék Kupa első mérkőzésén

Együttesünk a VI. „Nyitnikék“ Ipartestület Kupa első napján szoros mérkőzésen, az utolsó másodpercben szerzett találattal 26:25-re nyert a Budaörs ellen

 
A VI. „Nyitnikék“ Ipartestület Kupa esti mérkőzésén a Budaörs együttesét fogadta válogatott játékosaink nélkül felálló csapatunk az ÉRD Arénában. A találkozó első támadásából Mariama Signaté vette be ellenfelünk kapuját, amelyre volt válasza a vendég csapatnak, két perccel később viszont Katarina Krpez Slezak és Mireya González Álvarez találataival 3:1-re vezettünk. 3:3-as állás után fej-fej mellett haladt a két csapat, szerb jobbszélsőnk a büntetővonalről és szélről is eredményes volt, míg Mariama Signaté átlövésből vette be a budaörsi kaput, azonban minden gólunkra volt válasza ellenfelünknek (8:8). Szvetlana Gridnyeva hétméterest hárított - a mérkőzésen nem az utolsót -, a Budaörs azonban így is négygólos előnyre tett szert, mivel öt vendég találatra egyetlen Katarina Krpez Slezak gól volt a válaszunk (9:13). A félidő hajrájában Gulyás Vanda kétszer is eredményes volt, de a hátrányunkból nem tudtunk faragni a szünetig (12:16).
 
 
A fordulást követően Mireya González Álvarez kilenc méterről felugorva, míg Mariama Signaté talpról talált a hálóba, de védekezésben nem tudtuk megállítani a vendég támadásokat, így a hátrányunkból sem tudtunk faragni (14:18). A 37. percet követően ellenfelünk egyszer tudta bevenni Győri Barbara kapuját, ellenben lányaink hatszor is túljártak ellenfelünk kapusának eszén. Szabó Laura és Katarina Krpez Slezak is higgadtan értékesített egy-egy büntetőt, míg Mariama Signaté és Mireya González Álvarez is átlövésből volt eredményes, ezzel visszavéve a vezetést a 47. percben (21:20). Nagyobb előnyre nem tudtunk szert tenni, sőt ellenfelünk újra egyenlíteni tudott. Szvetlana Gridnyeva kapuja újra érintetlen maradt az 59. percben, így az utolsó percre döntetlen állásnál fordultunk. Szép támadás végén Mariama Signaté bejátszását Gulyás Vanda váltotta gólra, de kapusát lehozva ellenfelünk egyenlített tíz másodperccel a találkozó vége előtt, végül a győzelemet csapatunk vívta ki, hiszen Mariama Signaté a dudaszó előtt megszerezte a mindent eldöntő gólt (26:25). A VI. „Nyitnikék“ Ipartestület Kupa másik mérkőzésén az Alba Fehérvár KC 31:30-as győzelmet aratott az MTK Budapest csapata ellen. Holnap 18:15-től Alba Fehérvár KC - Budaörs, míg 20 órától ÉRD - MTK Budapest találkozót láthatnak az ÉRD Arénába kilátogatók. 
 
 
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink