Fantasztikus hangulat, remek győzelem

  Szurkolóink fantasztikus hazai hangulatot teremtettek, ami nem maradt hála nélkül. Csapatunk ötgólos hátrányból fordítva, 19:33-as győzelmet aratott az MTK Budapest otthonában.  
Lányaink a bajnokság 6. fordulójában az MTK Budapest otthonába látogattak, ami fantasztikus szurkolóinktól volt hangos a bemelegítéstől kezdve.  A mérkőzés ugyan Janurik Kinga védésével indult, de hetesből a hazaiak szereztek vezetést, amit az ellenakció során Yulia Khavronina egyenlített ki. Katarina Krpez Slezak indításgóljaival tartottuk a lépést ellenfelünkkel, azonban a 13. perc végére 8:5-re alakult az állás. Mariama Signaté egymás követő két támadásban is átlövésből volt eredményes, de védekezésben nem tudtuk megállítani a hazai akciókat, így maradt a háromgólos különbség a csapatok között. Katarina Krpez Slezak felkanyarodás után átlövésből is gólt szerzett, majd újfent szerb jobbszélsőnk talált a kapuba a saját maga által kiharcolt hétméteres után. Janurik Kinga szélről védett labdáját követően, Kisfaludy Anett lerohanásgóljával 12:10-re zárkóztunk. Ezt követően Klivinyi Kinga szerzett labdát, amit gólra váltott, kiegyenlítve ezzel az állást. Az első játékrész utolsó percében Katarina Krpez Slezak remek ütemérzékkel szerzett labdát ellenfelünktől, majd Andjela Bulatovic-hoz passzolta, aki előnyhöz jutatta csapatunkat a szünethez érkezve (13:14).
 
A fordulást követően ismételten Katarina Krpez Slezak volt eredményes, ezúttal a szélről, majd egy remek védekezést követően Barján Bianka növelte három találatra az előnyünket. A hazai csapat a félidő 8. percében talált először a kapunkba, megtörve a tízperces gólcsendet. (14:18). A balszélről Takács Kitti szerzett gólt, míg emberhátrányban Katarina Krpez Slezak növelte góljainak számát. (15:22). Győri Barbara Szvetlana Gridnyevásan hétméterest hárított, majd Klivnyi Kinga találatával tíz gólra nőtt az előnyünk. (16:26). Fekete Bozsana indításból, majd másik balszélsőnk, Takács Kitti büntetőből volt eredményes, tovább növelve vezetésünket az 53. percben, amit Győri Barbara újabb hárított hétméteresével meg is tartottunk (16:28). Az utolsó öt percre fordulva a hazai csapat büntetőből mindössze a negyedik találatát szerezte a második félidőben. Yulia Khavronina átlövésből szerzett gólt, majd Barján Bianka talpról talált a kapuba, megszerezve  30. találatunkat. A hajrában fiataljaink közül Gulyás Vanda és Bernát Dorina is gólt szerzett, míg a 19:33-as végeredményt Yulia Khavronina állította be időntúli szabaddobásból fanatikus szurkolótáborunk legnagyobb örömére. Legközelebb lányaink szombaton lépnek pályára a DVSC-TVP ellen az ÉRD Arénában, mely mérkőzésre hétfőtől kaphatóak a jegyek a helyszínen, illetve online.
 
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink