Fehérvári vereség

Ifjúsági együttesünk a 16. fordulóban Fehérvárra látogatott. Az első játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezért is kár, hogy a hajrában nyolc percig nem találtunk ellenfelünk kapujába.
 
A mérkőzés első percében Lozsi Erna góljával vezetést szereztünk, majd Németh Patrícia találatával 1:2-re is vezettünk. Ellenfelünk hétméteresből egyenlített, és a félidő záró tíz percéig fej-fej mellett haladtak a csapatok (12:10). Ezt követően azonban tíz hazai találatra egy Bernát Dorina gól volt a válaszunk, így a 28. percben 22:11 állt az eredményjelzőn. Reizinger Sára gólját követően 23:12-es állásnál ért véget az első félidő. A második játékrész első találata is Reizinger Sára nevéhez fűződik, majd Lozsi Erna volt eredményes háromszor egymás után. A 38. percet követően azonban kilenc percig nem szereztünk gólt, míg ellenfelünk kilencszer eredményes volt (37:17). Ezt követően felváltva találtak a kapuba a csapatok, a végeredményt Lízer Dorottya állítottba be (44:22). 
 
 
 
 
 
 
Négy bajnoki évad az első osztályban, ebből két bronzérem, ráadásul egymás után, ez a hazai kézilabda történetében szinte példátlan siker – összegezte az ÉRD női kézilabdacsapat teljesítményét csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján T. Mészáros András polgármester. Tekauer Norbert szakosztályelnök bejelentette, hogy az idény lezárultával hárman távoznak a csapattól: Wolf Alexandra, Török Petra és Oláh Nóra.  
Mint ismert, szerdán Dunaújvárosban, a harmadik helyért folyó rájátszás második mérkőzésén is diadalmaskodott az ÉRD a Dunaújváros ellen (26:27), ezzel megszerezte a bronzérmet a nemzeti bajnokságban.
 
A sajtótájékoztatón – amelyen jelen volt Szabó Edina vezetőedzőRácz Marianne kapusedző, Tekauer Norbert elnök, a játékosok közül pedig Schatzl Nadine és Szekeres Klára – T. Mészáros András polgármester gratulált az újabb bronzéremhez a csapatnak, az edzőknek, és a szakosztály vezetőinek. Mint mondta, az egész város büszke lehet az eredményre, különösen arra, hogy a lányok két, egymást követő bajnoki idényben is megszerezték a bronzérmet. “Emlékeim szerint erre az elmúlt években egyetlen más hazai csapat sem volt képes” – hangsúlyozta. Igen kemény és küzdelmes két mérkőzést vívott a rájátszásban az ÉRD, s az, hogy mindkétszer hetesek döntöttek, csak fokozta az izgalmakat – tette hozzá.
 
Szabó Edina mindenekelőtt a szurkolóknak és a városvezetésnek köszönte meg a támogatást és a bizalmat, ami sokat jelentett a csapatnak. A rájátszás első, hazai pályán játszott mérkőzésén az érdi szurkolók hihetetlen lelkesedése olyan biztatást jelentett számukra, amely után nem lehetett veszíteni Dunaújvárosban. Ráadásul a szurkolók idegenbe is elkísérte a csapatot, ahol felvették a versenyt a hazai drukkerek hangerejével. Szabó Edina hozzátette: a csapat egészének sikeréről van szó.
Tekauer Norbert szakosztályelnök emlékeztetett arra, hogy az ÉRD mindössze négy éve játszik az első osztályban, s tavaly még egy 350 fős kis sportcsarnokban fogadta riválisait. Ezt az idényt viszont már az új, 2500 főt befogadni képes Érdi Arénában kezdték, s a csapat olyannyira kivívta a szurkolók szeretetét, hogy a hazai mérkőzéseken rendre a bajnokság legmagasabb nézőszámait sikerült elérni. A szakosztály elnöke  továbbá azt is összegezte a szezonról, hogy ebben az évben a csapat már BL-selejtezőt vívott, majd a KEK-ben folytatta a nemzetközi szereplést, s ezek mind nagyon tanulságos mérkőzések voltak, amelyek hozzájárultak a csapat fejlődéséhez.
 
A szakosztályelnök kérdésre válaszolva bejelentette: lejárt a szerződése, és így távozik a csapattól Wolf AlexandraTörök Petra és Oláh Nóra. Az erősítéssel kapcsolatban egyelőre csak annyit árult el, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra, szeretnék, ha hamarosan saját nevelésű játékos is helyet kapna a csapatban.
 
Rácz Marianne kapusedzőnk a csapat egésze mellett külön is méltatta a három kapust, akik – mint mondta – egészen kivételes teljesítményt nyújtottak az idény során. Természetesen kiemelte Gridnyeva Szvetlanát, aki a két mérkőzés hetes-párbajaiban három hétméterest is védett, így méltán viselhetné ezentúl a “hetesölő” címet. Továbbá hozzátette, hogy a siker értéke abban is rejlik, hogy az adott mérkőzéseken hogyan teljesített a csapat. Mint elmondta, azért nagyon értékes ez a bronzérem, mert egy nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk egy kiélezett, izgalmas, fantasztikus párharcban. Kitért arra is, hogy bár több nagy csatát megélt már élete során, büszke arra, hogy ennek a stábnak a tagja lehet, ehhez a közösséghez tartozhat, és Érd városának csapata sikeréért dolgozhat.
 
Schatzl Nadine elmondta, hogy az első mérkőzés is nagyon kemény volt, és arra nem számítottak, hogy Dunaújvárosban is büntetőkkel dőlhet el a meccs. Mindkét csapat mindent megtett a sikerért, így lett igazán izgalmas a párharc. A büntetődobást úgy értékelte, hogy hatalmas kő esett le a szívéről mikor ő is belőtte.
 
A csapatkapitány, Szekeres Klára a szezont is értékelve elmondta, hogy egész évben erre készült a csapat, hogy bronzérmet szerezzen. Az idénybeli nehézségek ellenére a közönség és a város is maximálisan a csapat mellett volt, ami nagy könnyebbség volt a játékosok részére, mert mint mondta, így a feladataikra koncentrálhattak.
 
Forrás: Érd Médiacentrum

Támogatóink

Médiapartnereink