Félévértékelő utánpótlás csapatainknál

Nem csak az iskolákban, utánpótlás csapatainknál is megtörtént a félévzárás. Oláhné Balog Tünde, utánpótlás vezető összegezte a mögöttünk hagyott időszakot.

Az első osztályú versenyek folyamatosan mennek, szinte szünet nélkül. Igazán csak a 2 ünnep között kaptak a lányok egy kis pihenőt. Január 3-tól folytattuk az elkezdett munkát.

Sajnos minket sem kímél a járvány, sem az ezzel kapcsolatos törvénykezés. (Pl. az iskolai csarnokban csak oltott sportolók edzhetnek.). Látszik ez az edzéslátogatottságon, ami meghatározza a versenyeredményeket is. Bár nagy örömünkre az iskolákban működik a SKUP programunk, ahonnan szép számmal csatlakoztak az igazolt játékosokhoz, így a kisebb korosztályok létszáma folyamatosan bővül, míg az oltási törvény miatt sajnos a nagyobbaknál egyre fogyatkozunk.

Eredmények:

Ifjúsági I. osztály-Nyugat: 14. hely.
Bár a gólkülönbségünk jobb az előttünk lévő 5 csapattól, vagyis szoros vereségeink voltak, ezeket szeretnénk a visszavágókon javítani. Mindenképp a bennmaradás a célunk! 

Ifjúsági III. osztály-G csoport: 1. hely.
Veretlenül vezetjük a ranglistát, ezt szeretnénk megőrizni a tavaszi fordulók után is.

Serdülő I. osztály-Nyugat: 2. hely.
Nagyon tehetséges korosztály, sokan már részt vehettek közülük a felnőtt edzéseken. Reményeink között szerepel, hogy bejutunk a négyes döntőbe, persze ehhez még rengeteg munkát kell elvégeznünk.

Serdülő III. osztály-I csoport: 5. hely.
Sokan most készülnek a felvételire, ízlelgetik a mezőnyt. Ez a korosztály az előző években csak gyermekbajnokságban szerepelt, bízunk benne, hogy a tavasz jobban sikerül, és lehetőség nyílik a dobogóra lépésre.

Gyermekbajnokságok:

A gyermekbajnokság őszi fordulói december elején befejeződtek. A járvány miatt sorra maradnak el a tervezett utánpótlás tornák. Az edzések náluk is megkezdődtek az iskola kezdéssel (01.03.), de sajnos folyamatos létszám gondokkal küzd minden korosztály.

U15 területi 1. csapat (V/A) 4. hely, (V/B) 2. csapat 2.hely, ők majd az alsó, illetve felsőházban folytatják tavasszal.

U14 I. o (A cs.) 3. hely, folytatódnak a küzdelmek a középmezőnyben, cél a minél jobb szereplés. 
Nem is igazán a helyezésekben mérnénk a gyermekbajnokságban induló csapatainkat, mintsem az egyéni fejlődésben, és a csapatkohézióban.

U14 területi (VI/A) 5. hely, de egy évvel fiatalabb korosztály versenyzett itt. Cél kifejezetten a játék rutin megszerzése volt a magasabb korosztályban.

Az U13, 12, 11, 10, 9, 8 korcsoportban nincs tabella!
Az itt szereplő gyerekek fejlődése töretlen, létszámuk egyre nő. Célunk továbbra is a sportág szeretetének fenntartása, technika tudásuk -  fizikai képességeik fejlesztése, a létszámok növelése, de minimum megtartása.

További sikeres munkát minden korosztálynak!

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink