Győzelem a bronzpárharc első mérkőzésén

Csapatunk a K&H női kézilabda liga bronzpárharcának első mérkőzésén 25:21-re győzött a DVSC-TVP együttese ellen. A visszavágóra május 26-án csütörtökön, 18:00-kor kerül sor Debrecenben
 
Csapatunk idén is a bronzéremért harcol, ahogyan ezt tette az elmúlt négy idényben is. A K&H női kézilabda liga 2015/16-os bronzpárharcának első mérkőzésén a DVSC-TVP együttesét fogadtuk az ÉRD Arénában. A találkozó első támadásából Mireya González Álvarez bejátszását Kisfaludy Anett volt eredményes, majd a vendégek egyenlítő találatát követően Klivinyi Kinga és Katarina Krpez Slezak góljaival 3:1-re vezettünk. A hatodik percben 3:3-nál egyenlített a DVSC, de gyors középkezdés után Fekete Bozsana másodpercekkel később ismét csapatunkat juttatta előnyhöz. Szabó Laura két hétméterest is értékesített, mellyel az első tíz perc végén 7:4-re vezettünk. Kisfaludy Anett két egymást követő támadás végén is gólra váltotta az érkező bejátszásokat, majd a 15. percben Fekete Bozsana alakította 11:5-re az állást. A jól záró védelmünk mögött remek védéseket bemutató Janurik Kinga kapuját a 18. percben tudta hatodszor bevenni ellenfelünk. A játékrész utolsó harmadára fordulva Janurik Kinga másodperceken belül két debreceni ziccert is hárított, míg emberhátrányban Klivinyi Kinga harcolt ki hétméterest, melyet Katarina Krpez Slezak értékesített visszaállítva a hatgólos különbséget. A félidei 15:8-as állást Mireya González Álvarez átlövésgólja állította be.  
 
A fordulást követően Katarina Krpez Slezak szerezte négy egymást követő találatunkat is. Szerb jobbszélsőnk szélről, lerohanás végén, majd kétszer a büntetővonalról is eredményes volt. Védelmünk továbbra is jól állította meg a DVSC-TVP támadásait, ellenfelünk a 40. percben jegyezte tizedik gólját. Közönségünk remek biztatása mellett Klivinyi Kinga, majd Olivera Vukcevic találataival tizenegy gólosra növeltük előnyünket (22:11). A 45. percet követően technikai hibáinkat kihasználva zsinórban hatszor vette be ellenfelünk kapunkat, mellyel öt találatra csökkent az előnyünk (22:17). Rossz sorozatunkat Katarina Krpez Slezak két gólja törte meg, aki előbb a büntetővonalról, majd akcióból is eredményes volt. Utolsó találatunkat Fekete Bozsana szerezte lerohanás végén, melyet még három debreceni gól követett a 25:21-es végeredménnyel záruló összecsapáson. A párharc visszavágója május 26-án, csütörtökön 18:00-kor lesz a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban. 
 
 
 

Csapatunk az év utolsó hazai bajnokiján 34:23-as győzelmet ért el a Budaörs ellen a K&H női kézilabda liga 8. fordulójában.

 
Három nappal a DKKA elleni EHF-Kupa mérkőzés után a bajnokság küzdelmeiben a Budaörs együttesét fogadtuk. A találkozó elején Szabó Laura harcolt ki büntetőt, melyet Katarina Krpez Slezak értékesített, majd Mariama Signaté átlövésből alakította 2:1-re az állást. 4:4 után Mariama Signaté újabb átlövésgólja után Fekete Bozsana lerohanásból volt eredményes, mellyel 6:4-re vezettünk. Az első negyedóra végén döntetlenre álltak a felek (7:7), de ezt követően öt perc alatt Yulia Khavronina kétszer, Mariama Signaté és Gulyás Vanda pedig egyszer-egyszer talált a kapuba (10:7). A játékrész hajrájára fordulva a vendégcsapat akcióból kilenc percen át nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, így Szabó Laura hétméteresgóljával a 23. percben 14:8-ra vezettünk. Öt minutummal később fiatal beállónk újra büntetőből volt eredményes, majd a félidő utolsó találatát Yulia Khavronina jegyezte (16:10).
 
A fordulás után az első percek gól nélkül teltek, köszönhetően Gridnyeva Szvetlana hárított hétméteresének, majd a félidő ötödik percében Gulyás Vanda szerezte meg második találatát. Ezután Vajda Luca előbb Fekete Bozsanának adott gólpasszt, majd fiatal irányítónk átlövésből vette be a budaörsiek kapuját (19:12). Ellenfelünk a 43. percre négy gólra zárkózott, de Yulia Khavronina, Katarina Krpez Slezak és Gulyás Vanda találataival az utolsó negyedóra kezdetén 22:16-ra vezettünk. A 48. percben Gridnyeva Szvetlana váltotta Janurik Kingát a kapunkban, akinek büntetőből sem tudtak túljárni az eszén, és hat perc alatt mindössze egy gólt kapott (27:18). A hajrában Vajda Luca egy labdaszerzés után növelte tízgólosra előnyünket, majd Klivinyi Kinga és Fekete Bozsana is duplázott a végjátékban (33:22). 34:23-ra győző lányaink négy nap múlva Dunaújvárosban lépnek pályára az EHF-Kupa 3. selejtezőkörének visszavágóján, ahol a tét a csoportkörbe kerülés. Hajrá ÉRD! 
A mérkőzés után szurkolói csoportunk szervezésében számos nézőnk plüssjátékokat dobott a pályára, melyeket a mentővel szállított gyerekek vihetnek haza.
 
 
 
 
 
K&H női kézilabda liga 2016/2017 8. forduló
Időpont: 
2016. november 15. 19:00

34

(16)

Kiállítás: 2 perc

7 méteres 4/4

Vezetőedző
SZABÓ Edina

ÉRD
3
Katarina Krpež-Šlezák 3 (2)
4
3 (2)
3
1
4
6
5
1
1
Budaörs Handball
2
3
3
2
2
1
1
3 (1)
2
2
2

23

(10)

Kiállítás: 8 perc

7 méteres 3/1

Vezetőedző
MIHÁLY Attila

Helyszín: 
ÉRD Aréna
Játékvezetők: Horváth Márton, Altmár Kristóf

Támogatóink

Médiapartnereink