Győzelem a Marcali ellen

NB I/B-s junior együttesünk remek játékkal 36:28-as győzelmet aratott a Marcali VSZSE ellen.
 
A forduló előtt mögöttünk álló vendégcsapat büntetőből szerzett vezetést a mérkőzésen, de Illés Virág két góljával az 5. percben már lányainknál volt az előny. Ellenfelünk 3:3-nál egyenlített, melyet követően Illés Virág újabb találatával újra lányaink vezettek, ami a mérkőzés hátralevő részében már végig így volt. Jól záró védelmünk mögött kilenc perc alatt Merő Dóra egy gólt kapott, míg lányaink négyszer is eredményesek voltak ez időszak alatt (8:4). Az első negyedórát követően tovább növeltük előnyünket, miután hat percig érintetlen maradt Merő Dóra hálója, ellenben támadásban hatszor is bevettük a vendégek kapuját (14:5). A 28. percben Lízer Dorottya betörés után szerzett találatával tíz góllal vezettünk, melyet egy vendég találatot követően Plesztovits Alexa értékesített hétméteresével a szünetre meg is őriztünk (19:9). A fordulást követően Zsigmund Emese büntetőt hárított, de ellenfelünk két találatot ledolgozott a hátrányából. Plesztovits Alexa büntetőből, majd Pigler Nikolett szélről volt eredményes, visszaállítva a félidei tízgólos különbséget, melyet Reizinger Sára találatával eggyel növeltünk is a 36. percben (23:12). Öt perccel később Kertész Ramóna beállóból növelte előnyünket, amiből ugyan faragott ellenfelünk, de az utolsó tíz percnek így is tízgólos előnnyel vágtunk neki (30:20). Bíró Eszter betörésből és átlövésből is eredményes volt a mérkőzés hajrájában, de a Marcali hét gólra felzárkózott, a találkozó utolsó találatát Illés Virág szerezte a 36:28-as végeredménnyel záruló összecsapáson.  
 
 
 
T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármesterének meghívására Tekauer Norbert klubunk elnöke, Szabó Edina csapatunk vezetőedzője, valamint két játékosunk Klivinyi Kinga és Janurik Kinga sajtótájékoztatón vett részt a Polgárok Házában.
 
A hétvégén klubunk történelme első ezüstérmét szerezte meg a Magyar Kupa küzdelmeiben, melynek apropóján T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere sajtótájékoztatót tartott. A Polgármester Úr gratulált a klubnak, és elmondta, hogy a klub fennállásának legjobb eredményét érte el, mellyel nagy örömet okozott a város lakóinak, a szurkolóknak, és mindenkinek köszönetét fejezte ki, aki hozzájárult ehhez a sikerhez. Ezt követően Polgármester Úr klubunk elnökének, Tekauer Norbertnek adta át a szót, aki szerint csapatunk legfényesebb érme, a vasárnap megszerzett Magyar Kupa ezüstérem egy hosszú folyamat egyik állomása, és remélhetőleg az idén még egy éremmel gazdagodik klubunk, így még komoly feladatok előtt áll csapatunk az idei szezonban. Elnök Úr összefoglalta az ezüstéremig vezető utat: együttesünk az idei szezonban a 4. fordulóban csatlakozott a Magyar Kupa küzdelmeihez, és a Csurgó, valamint az MTK Budapest elleni győzelmekkel kvalifikálta magát a négyes döntőbe, immár második alkalommal. A tavalyi szezonban megszerzett bronzérmet követően, az idén sikerült a döntőbe jutni a Fehérvár KC ellen, majd a döntőben csapatunk mindent megtett a győzelem érdekében. A világ talán legjobb együttese ellen alul maradtunk, és Tekauer Norbert hozzátette, hogy szerinte a hétvége legszebb találatát csapatunk szerezte Klivinyi Kinga révén. Klubunk elnöke is kifejezte köszönetét mindenkinek, aki ennek részese volt. Következett Szabó Edina vezetőedzőnk, aki elmondta, hogy a szezon során a rengeteg munka és mérkőzések közepette szinte alig van idő örülni a sikereknek, így ez a sajtótájékoztató remek alkalmat szolgál arra, hogy egy pillanatra megálljunk, és büszkék legyünk, hiszen hatalamas siker a hétvégén megszerzett ezüstérem. Vezetőedzőnk külön kielemte szurkolóinkat, akikre nagyon büszke klubunk, és akik egészen különleges miliőt teremtenek minden mérkőzésünkön, amely nagy örömet és segítséget jelentenek a csapatnak minden mérkőzésen. Továbbá Szabó Edina kiemelte, hogy a sikerekben fontos szerepe van a város vezetésének, akik stabil hátteret biztosítanak a klubnak, és remek körülményeket teremtenek a csapatnak a mindennapi kemény munkához. Ezek után Klivinyi Kinga következett, akit a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének legjobb játékosának választottak, és elmondta, hogy az egész csapat nagyon boldog az elért eremény miatt, de bízik benne, hogy egyszer majd aranyérem is kerül a nyakukba. Klivinyi Kinga hozzátette, hogy kemény munkával mindent megfognak tenni azért, hogy a bajnokságot is éremmel zárjuk, amivel csapatkapitányunk Janurik Kinga is egyetértett, és megköszönte szurkolóink egész éves biztatását, ami nélkül ezeket a sikereket nem érhette volna el a csapat.
 (Fotó: Boros Sándor - Érd MJV)
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink