Győzelem a Mohács ellen

NB I/B-s junior csapatunk hazai közönség előtt 28:23-as győzelmet aratott a Mohácsi TE együttese ellen.
 
NB I/B-s junior együttesünk a Rinyamenti KC elleni idegendbeli győzelmét követően első hazai győzelméért lépett pályára a Mohács TE ellen. A találkozón Illés Virág találatával szereztünk vezetést, majd a vendégek egyenlítő találatát követően egymás után két gólt szerezve 3:1-es előnyre tettünk szert. Ellenfelünk tíz perc alatt egyszer vette be Merő Dóra kapuját, míg csapatunk Bernát Dorina és Czirják Orsolya góljaival már négygólos előnyt jegyezhetett a 12. percben (6:2). Jó védekezésünkből gyors ellentámadásokat vezetve növeltük előnyünket, Illés Virág beállóból kétszer is bevette a mohácsi kaput, míg Pigler Nikolett a balszélről volt eredményes (11:4). A játékrész hajrájában még egy találattal sikerült növelnünk hétgólos előnyünket, így Plesztovits Alexa értékesített büntetőjével 16:8-as állásnál ért véget az első félidő. A fordulást követően a vendégcsapat két gólt ledolgozott hátrányából, de Lozsi Erna és Pigler Nikolett két gyors góljával visszaállítottuk a félidei különbséget. Tízperces rövidzárlatunkat kihasználva a Mohács hét gólt szerzett, míg lányaink Braun Laura Csenge révén egy találatot jegyeztek, így 19:17-re megközelítettek minket a vendégek. Ezt követően hét percig nem találtak a mohácsi lányok akcióból a kapunkba, míg csapatunk Kerekes Vanda két, illetve Czirják Orsolya egy találatával négy gólra növeltük előnyünket (23:19). A mérkőzés hajrájáig tartottuk vezetésünket, majd az utolsó percekben Lozsi Erna és Czirják Orsolya góljaival hatgólosra nőtt az előnyünk, és ugyan a találkozó utolsó találatát a vendégek szerezték, a lefújást követően a 28:23-as győzelemnek lányaink örülhettek. 
 
 
 
NB I/B-s junior együttesünk 31:23-as vereséget szenvedett a tabellán előtte két hellyel álló Győri Audi ETO KC II csapatától.
 
A bajnokság 23. fordulójában NB I/B-s junior lányaink az Audi Aréna Győrben léptek pályára. A találkozó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hazai találatokra Braun Laura Csenge és Bernát Dorina révén rendre volt válaszunk. A 8. percben Bernát Dorina akciógóljával, majd Plesztovits Alexa értékesített hétméteresével már lányaink vezettek 4:5-re. Az ezt követő negyed órában azonban Reizinger Sára és Plesztovits Alexa révén kétszer tudtuk bevenni a győri kaput, míg ellenfelünk támadásban vétett technikai hibáinkat kihasználva, gyors ellenakciókat vezetve többször is eredményes volt (13:7). A játékrész hajrájában egy találatot sikerült ledolgoznunk hátrányunkból (15:10), majd a fordulást követően Braun Laura Csenge góljával négy találatra felzárkóztunk. A következő percek viszont ellenfelünknek sikerült jobban, hiszen a hazai csapat hét találata ellenében Illés Virág egy gólt szerzett beállóból, mellyel 22:12-re alakult az állás. Bernát Dorina a jobbszélről, majd indításból is bevette a hazai kaput, míg Kertész Ramóna és Plesztovits Alexa révén beállóból is eredményesek voltunk, de közelebb nem tudtunk kerülni ellenfelünkhöz (28:18). A mérkőzés hajrájában Braun Laura Csenge remek indulócsel után ziccerből szerzett gólt, míg Bernát Dorina a jobbszélről állította be a 31:23-as végeredményt.
 
 
 
Csapatunk remek első félidőt követően, nagy csatában 24:27-es vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC együttesétől, így a bajnoki bronzéremért léphetünk pályára a DVSC-TVP ellen
 
Az elődöntő első mérkőzését, és a Magyar Kupa döntőjét követően rövid időn belül harmadszor léptünk pályára a Győri Audi ETO KC együttese ellen. A találkozón Katarina Krpez Slezak szerezte első találatunkat, miután magabiztosan értékesítette a Kisfaludy Anett által kiharcolt hétméterest. Védőfalunk jól állította meg a győri támadásokat, majd gyors támadások végén Klivinyi Kinga és szerb jobbszélsőnk is eredményes volt (3:0). Ellenfelünk a 7. percben vette be először a remekül védő Janurik Kinga kapuját, melyet követően két szélsőnk Katarina Krpez Slezak és Olivera Vukcevic találataival nyolc perc játék után 6:1-re vezettünk. A folytatásban azonban nyolc perces gólcsendünket kihasználva a vendégcsapat zsinórban három gólt szerzett, majd rossz sorozatunkat Yulia Khavronina bejátszásából Kisfaludy Anett törte meg, majd Janurik Kinga indításából Katarina Krpez Slezak alakította 8:4-re az állást. Yulia Khavronina és Mariama Signaté átlövésgóljaival tartottuk előnyünket, majd Klivinyi Kinga is kilenc méterről felugorva vette be ellenfelünk kapuját (11:8). A hajrában a vendégek csökkentették hátrányukat, de egyenlíteni nem tudtak, sőt Yulia Khavronina időntúli szabaddobás góljával kétgólos előnnyel vonulhattunk a szünetre. (14:12).  
 
 
A fordulást követően a második játékrész első találatát Andjela Bulatovic szerezte egy szépen végigjátszott figura végén, háromgólosra növelve előnyünket. Hibáinkat kihasználva ellenfelünk a 33. percben zsinórban három góllal először egyenlítettek a mérkőzésen, de Fekete Bozsana szélről visszavette a vezetést csapatunknak (16:15). Az ezt követő nyolc percben nem tudtuk bevenni a győri kaput, míg ellenfelünk ötször is eredményes volt ezen időszak alatt, 16:20-re alakítva az állást. Gólcsendünket Yulia Khavronina értékesített hétméterese törte meg, melyet egy kivédekezett vendégakciót követően Fekete Bozsana gólja követett (18:20). Közelebb azonban nem tudtunk zárkózni, hiszen Klivinyi Kinga találataira rendre volt válasza ellenfelünknek.  Mariama Signaté és Yulia Khavronina góljaival az utolsó hét percre fordulva két találatra csökkentettük hátrányunkat, de a hajrát nem tudtuk ennél szorosabbá tenni (22:24). Az utolsó percben Mariama Signaté és Fekete Bozsana is eredményes volt, de a mérkőzést a Győri Audi ETO KC nyerte, így 69:50-es összesítéssel ellenfelünk jutott a bajnokság döntőjébe. A bajnoki bronzpárharcban a DVSC-TVP együttese lesz az ellenfelünk, a találkozók időpontjáról a későbbiekben értesítjük szurkolóinkat. 
 
 

ÉRD - Budaörs 34:23 (16:10)

2016/2017 K&H női kézilabda liga 8. forduló

2016.11.15. 18:00

 
 

Támogatóink

Médiapartnereink