Győzelem a Pénzügyőr otthonában
2015. december 6. 07:42
NB I/B-s felnőtt együttesünk az őszi szezon utolsó idegenbeli mérkőzésén 28:33-as győzelmet aratott a Pénzügyőr SE otthonában.
NB I/B-s felnőtt csapatunk a bajnokság első felének utolsó előtti mérkőzésén lépett pályára szombat délelőtt. A találkozón első két találatunkat Szabó Laura szerezte, junior válogatott beállónk előbb büntetőből, majd akcióból talált a kapuba. A 4. percben Gulyás Vanda góljával már vezetett csapatunk, de nagyobb előnyre nem tudtunk szert tenni. Takács Kitti előbb egy indítást váltott gólra, melyet követően egy hétméterest is higgadtan értékesített, míg a túloldalon Győri Barbara eszén nem tudott ellenfele túljárni a büntetővonalról. Beállóinkat többször is sikerült jól megjátszanunk, amiből Szabó Laura és Gulyás Vanda is több ízben eredményes volt (8:8). Az első játékrész hajrájában ellenfelünk hat perc alatt egyszer tudta bevenni Győri Barbara kapuját, míg lányaink négy gólt is szereztek ezen időszak alatt. A félidei 12:15-ös állást Vajda Luca találata állította be, amit a fordulást követően tovább tudtunk növelni. Előbb Takács Kitti volt eredményes a balszélről, majd két beállónk Szabó Laura és Gulyás Vanda szerzett gólt, míg zsinórban a negyedik találatunkat Vajda Luca szerezte átlövésből. Győri Barbara kapuját a félidő hetedik percében vette be először ellenfelünk, miután utánpótlás-válogatott kapusunk újabb hétméterest hárított (13:19). Ellenfelünk ugyan két találatot ledolgozott a hátrányából a játékrész közepére, de nyolc percig érintetlen maradt Győri Barbara kapuja, míg lányaink hétszer is eredményesek voltak, ezzel tizenegy gólosra növelve az előnyünket az 53. percre (19:30). A mérkőzés hajrájában ugyan figyelmetlenségeink miatt csökkent az előnyünk, csapatunk azonban így is ötgólos győzelmet aratott a Pénzügyőr SE ellen (28:33). Gratulálunk!
2016. január 1. 16:51
Örömmel jelentjük be, hogy csapatunk két kiváló játékosával, Janurik Kingával és Kisfaludy Anettel is újabb két szezonra szóló szerződést kötöttünk.
Csapatunk két meghatározó játékosa, Janurik Kinga és Kisfaludy Anett, az első NB I-es szezonunk óta már hatodik szezonjukat töltik klubunknál, és új szerződésük értelmében további két szezonban még biztosan számíthatunk rájuk. Két kitűnő játékosunk az eddig elért sikereinkből felkészültségükkel, tökéletes munkavégzésükkel, remek játékukkal, emberi hozzáállásukkal tevékenyen kivették részüket. Kívánunk nekik további sikereket és jó munkát!