Győzelem a Siófok ellen

A K&H női kézilabda liga 14. fordulójában igazi csapatmunkával 36:29-es győzelmet értünk el a Siófok KC ellen az ismételten remek hangulatú ÉRD Arénában.
 
Lányaink jól kezdték a Siófok KC elleni mérkőzést, hiszen Larissa Araújo a szélről juttatta előnyhöz csapatunkat, majd Mireya González Álvarez, Andjela Bulatovic és Kiss Nikolett is eredményes volt, míg védekezésben jól állítottuk meg a siófoki támadásokat, ennek köszönhetően hét perc elteltével 4:0-ra vezettünk. A folytatásban spanyol jobbátlövőnk találatával szemben ellenfelünk ötször is a kapunkba lőtt, így az első negyedóra végére kiegyenlítettek a Balaton-partiak (5:5). Larissa Araújo góljával újra együttesünk vezetett, de nagyobb előnyre ekkor még nem tudtunk szert tenni, hiszen minden találatunkra volt válasza a vendégcsapatnak. A 21. percben Klivinyi Kinga átlövésből szerzett kapufás gólt, majd betörés után ismételt, végül válogatott balátlövőnk bejátszásából Gulyás Vanda növelte találataink számát (12:11). A játékrész hajrájában érintetlen maradt a kapunk, Janurik Kinga átlövést és ziccert is hárított, míg Zeljana Stojak eszén büntetőből nem tudott túljárni Estelle Nze-Minko, a túloldalon pedig Szabó Laura a hétméteresvonalról állította be a 17:13-as  félidei eredményt.
A fordulás után négy perc elteltével 18:17-re zárkózott ellenfelünk, de Klivinyi Kinga újabb két találatával tartottuk előnyünket (20:19). Mireya González Álvarez és Larissa Araújo kétgólos vezetéshez jutatta csapatunkat, majd Klivinyi Kinga és brazil balszélsőnk is látványos mozdulatokkal vették be a siófoki kaput, de eladott labdáinkból könnyű gólokkal tartotta magát ellenfelünk (24:22). Egészen az 50. percig nem nőtt két találatnál nagyobbra a különbség, de az ezt követő hat minutumban ötször voltunk eredményesek, ellenben a Siófok nem tudta bevenni a több nagyszerű bravúrt is bemutató Janurik Kinga kapuját (33:26). A mérkőzésen Gulyás Vanda jegyezte az utolsó találatot, míg Gridnyeva Szvetlana Triscsuk Krisztina időntúli hétméteresét hárította (36:29). Lányaink legközelebb pénteken 19:00-tól lépnek pályára az Alba Fehérvár KC ellen. A mérkőzésre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Hajrá ÉRD!
 
K&H női kézilabda liga 2016/2017 14. forduló
Időpont: 
2017. február 19. 18:00

36

(17)

Kiállítás: 6 perc

7 méteres 3/3

Vezetőedző
SZABÓ Edina

ÉRD
2
11
3 (3)
3
2
7
6
2
Siófok KC
5
1
9 (2)
8 (2)
4
2

29

(13)

Kiállítás: 4 perc

7 méteres 6/4

Vezetőedző
HORVÁTH Roland

Helyszín: 
ÉRD Aréna
Játékvezetők: Kiss Olivér, Bíró Ádám

Támogatóink

Médiapartnereink