Győzelemmel kezdte hazai tornáját az ÉRD

Nehézkes első félidő után négygólos hátrányból győzött 30–24-re az ÉRD a Kisvárdai KC ellen a IX. Érdi Kupa első meccsén. A torna másik találkozóján a Dunaújváros és az MTK döntetlent játszott egymással.

DKKA–MTK Budapest

A torna nyitómérkőzését a Dunaújvárosi KKA és az MTK Budapest vívta egymással. A mérkőzés rendkívül kiegyenlített játékot hozott, egyik csapat sem tudott jelentős előnyt kialakítani. Az első kétgólos különbségre huszonöt percet kellett várni, amikor a Kohász vezetett 14–12-re. Azonban a második félidő elején fordítottak a fővárosiak (16–17), de ez nem tartott sokáig, a hajrá előtt ismét Triscsuk Krisztáéknál volt az előny. Az izgalmas hajrában végül 30–30-as döntetlenre végeztek a felek.

IX. Érdi Kupa
Dunaújvárosi KKA–MTK Budapest 30–30 (16–14)
Legjobb dobók: Szalai B. 7, Szekerczés 6, ill. Tóth E. 6, Fekete B. 5

 

ÉRD–Kisvárdai KC

Az ÉRD pedig a Kisvárdai KC ellen kezdte saját tornáját – méghozzá nem jól. Merthogy a vendégek Habankova és Radojevics vezérletével pillanatok alatt megléptek 5–2-re. Ezt követően is sorra belehibázott támadásaiba a házigazda, míg a szabolcsiak folyton megtalálták a rést az érdi védelmen. Nem véletlen, hogy Szabó Edina a tizennegyedik percben, 11–5-ös hátránynál időt kért.

Ezután ugyan Jovana Kovacsevics és Kiss Nikolett beállásával valamelyest fellendült az érdiek támadójátéka, ennek ellenére a védekezés továbbra sem volt jó, bő húsz perc után 16–9-re vezetett a KKC. Ezután ugyan Marketá Jerábková két hétméteresével, illetve Tóth Gabriella góljával zárkózott az ÉRD, ám a szünetre így is négygólos hátránnyal érkezett a házigazda (13–17).

A fordulás után viszont remekelek az érdiek, a kapuban Julie Foggeán nem tudott fogást találni a KKC, míg támadásban Jovana Kovacsevics és Alexandra do Nascimento is négy-négy gólt lőtt negyed óra alatt, de Bízik Réka is betalált, ezzel pedig 22–20-ra fordított is az ÉRD. Sőt, a folytatásban is remekelt, Marketá Jerábková góljának köszönhetően már 26–23-ra vezetett az utolsó tíz perc elején, végül Julie Foggea, Kovacsevics és Nascimento vezérletével 30–24-re győzte le Bakó Botond csapatát Szabó Edina együttese.

IX. Érdi Kupa
ÉRD–Kisvárdai KC 30–24 (13–17)
Legjobb dobók: Kovacsevics 7, Nascimento 6, ill. Habankova, Milanovic-Litre 5-5

A IX. Érdi Kupa további programja
08.16., 18.00:
 Dunaújvárosi KKA–Kisvárdai KC
08.16., 19.45: ÉRD–MTK Budapest
08.17., 18.00: MTK Budapest–Kisvárdai KC
08.17., 19.45: ÉRD–Dunaújvárosi KKA

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink