Győztes juniorok

Junior lányaink a bajnokság második találkozóján 30:26-ra győzték le az Ipress Center-Vác együttesét az ÉRD Aréna parkettjén.
 
A siófoki első fordulós mérkőzés után, a hétközi Kisvárda elleni találkozót megelőzően, az Ipress Center-Vác ellen vívta soron következő bajnoki találkozóját junior csapatunk. Az összecsapás ugyan vendég góllal indult, de Plesztovits Alexa hétméteresgóljával és Reizinger Sára átlövésből szerzett találatával a mérkőzés negyedik percében már lányaink vezettek. Illés Virág beállóból, míg Márczy Tekla talpról vette be a váci kaput, találatainkra azonban ellenfelünknek volt válasza, így az első tíz perc végére döntetlen eredmény állt a kijelzőn (4:4). A játékrész közepén egygólos előnynél többre egyik csapat sem tudott szert tenni, hiába volt Márczy Tekla átlövésből, míg Bernát Dorina a szélről eredményes több ízben is (12:12). Németh Zsófia hárított büntetőjének, valamint a túloldalon Plesztovits Alexa értékesített hétméteresének köszönhetően a szünetre egygólos előnnyel vonulhattunk (16:15). A második játékrész első perceiben Plesztovits Alexa újfent nem hibázott a büntetővonalról, majd beállóból is a kapuba talált, 18:15-re alakítva az állást. A 43. percig őriztük háromgólos vezetésünket, majd a vendégcsapat egy találatra zárkózott (23:22), de ezt követően lányaink zsinórban négyszer voltak eredményesek, így 27:22-re vezettünk a mérkőzés vége előtt nyolc perccel. A találkozó hajrájában négy gólt megőriztünk előnyünkből, így a 30:26-ra megnyert találkozón junior csapatunk megszerezte első győzelmét a bajnokságban. Gratulálunk!
 
 
 

Felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga 9. fordulójában 35:20-as vereséget szenvedett Győri Audi ETO KC ellen.  

 
Több mint egy hónapos szünetet követően felnőtt együttesünk számára a listavezető Győri Audi ETO KC ellen folytatódott a bajnokság. A teltházas Audi Aréna Győrben Szabó Laura hétméteresből szerezte első találatunkat, 1:1-re alakítva az állást. Az ezt követő tíz percben Klivinyi Kinga átlövésből volt eredményes, míg ellenfelünk ötször vette be kapunkat (6:2). Emberhátrányban Mariama Signaté és Katarina Krpez Slezak révén két gólt szereztünk, így maradt a négygólos különbség. Larissa Araújó két ízben a balszélről talált a győri kapuba, majd Gridnyeva Szvetlana hárította Görbicz Anita büntetőjét. A folytatásban a hazaiak hét perc alatt egyszer vették be Janurik Kinga kapuját, míg csapatunk Mariama Signaté két átlövésgóljával, Larissa Araújó, valamint Katarina Krpez Slezak indításból szerzett találataival egyenlített (11:11). A játékrész hajrájában ellenfelünk zsinórban öt gólt szerzett, így 16:11-es eredménnyel zárult az első harminc perc.
 
 
A fordulást követően a Győr hétszer volt eredményes, míg a félidőben első találatunkat Mireya González Álvarez lőtte a szaggatottról (22:12). A 41. percben Klivinyi Kinga kilenc méterről felugorva vette be ellenfelünk kapuját, majd hat minutummal később Andjela Bulatovic talált a hálóba, de a hazai csapat pontatlan támadásbefejezéseinket kihasználva 29:14-re vezetett. Az 51. percben előbb Mireya González Álvarez átlövésből, majd Fekete Bozsana indítás után növelte találataink számát, míg Janurik Kinga eszén szélről és ziccerből sem tudtak túljárni a győriek. A találkozó hajrájában Mariama Signaté átlövésből kétszer volt eredményes, a 35:20-as végeredménnyel záruló összecsapáson. Csapatunk legközelebb január 4-én, szerdán a Magyar Kupa negyedik fordulójában a Szeged KKSE együttese ellen lép pályára.
K&H női kézilabda liga 2016/2017 9. forduló
Időpont: 
2016. december 30. 19:00

35

(16)

Kiállítás: 4 perc

7 méteres 4/3

Vezetőedző
Ambros MARTÍN

Győri Audi ETO KC
7 (1)
5
1
1
1
5
4
1 (1)
2
1
5 (1)
2
ÉRD
2
Katarina Krpež-Šlezák 2
5
2 (1)
1
1
4
3

20

(11)

Kiállítás: 10 perc

7 méteres 3/1

Vezetőedző
SZABÓ Edina

Helyszín: 
Audi Aréna Győr
Játékvezetők: Oláh Viktor, Bonifert Ferenc

Támogatóink

Médiapartnereink