Győztesen jöttünk ki a gólpárbajból

Nagy küzdelemben, a második félidei remek játékunknak köszönhetően 32:29-es győzelmet arattunk a Mosonmagyaróvári KC SE otthonában.
 
Négy nappal a Siófok elleni győzelem után Mosonszolnokra látogattunk. A találkozó első perceiben apróbb hibák csúsztak a játékunkba, aminek köszönhetően a hazaiak kétgólos előnyre tettek szert, majd Szekeres Klára az 5. percben talpról szerezte első gólunkat. A 10. percre Kisfaludy Anett és Katarina Krpez lerohanásgóljaival utolértük ellenfelünket (4:4). Három minutummal később azonban már négygólos hátrányban voltunk, Szabó Edina időt kért. Két gólra sikerült felzárkóznunk, de védekezésben nem találtuk a hazai támadások ellenszerét, így mindhárom kapusunk szerepet kapott az első játékrészben. Klivinyi Kinga emberhátrányban cunderből volt eredményes, majd Kovács Anna két átlövésgóljával a 27. percben újra döntetlen volt az állás, azonban a szünetre háromgólos mosonmagyaróvári előnnyel vonultak a csapatok (18:15). 
 
 
A második játékrész első perceiben még nem tudtuk csökkenteni hátrányunkat, majd a 39. percet követően zsinórban hat percig érintetlen maradt a kapunk. Mariama Signaté és Sara Vukcevic remekül irányította a védekezést, a kapuban pedig Janurik Kinga ezzel együtt remekül hárított. A 42. percben Klivinyi Kinga újabb átlövésgóljával egyenlítettünk, majd indítását váltotta gólra Schatzl Nadine, amivel már vezettünk (21:22). Katarina Krpez és Schatzl Nadine újabb góljaival már négy találat is volt az előnyünk, de emberelőnyben közelebb zárkóztak a hazaiak, majd az 57. percben egyenlítettek. A vezetést azonban nem tudták átvenni, mert Janurik Kinga előbb egy ziccert, majd egy átlövést hárított. Pálos-Bognár Barbara emberhátrányban nem hibázott, és az utolsó percre fordulva újra nálunk volt az előny. Az utolsó perceben előbb Katarina Krpez, majd Kovács Anna góljával 29:32-es győzelmet arattunk a Mosonmagyaróvári KC csapata felett. Ezzel azonban nem ért véget a érdi kézilabdás hét, hiszen vasárnap a DVSC-TVP-AQUATICUM csapatát fogadjuk az ÉRD Arénában.
 
 
 
 
 
 
Finisébe fordul az NBI alapszakasza. Négy forduló van hátra, ebből háromszor hazai pályán szerepelhetünk.
 
Tizennyolc játéknapot követőn, 23 ponttal negyedik helyen áll csapatunk a bajnokságban. A hátralévő mérkőzéseink sorrendben a Fehérvár, a Békéscsaba, az MTK és a Dunaújváros elleni találkozók, csak a fővárosiakhoz utazunk idegenbe. A szerezhető maximális nyolc pont amellett, hogy biztosítaná a helyet a bajnoki elődöntőben, a Dunaújvárossal szembeni összevetésben is előnyt jelentene.
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
Góllövőlista 0215 
 
Győrben nem termett babér utánpótláscsapatainknak, a juniorok álltak közelebb a bravúrhoz. Számukra láthatóan jót tett a bajnoki szünet, de így is extra teljesítmény szükséges a középházi rájátszás eléréséhez az utolsó fordulókban, Az ifjúsági csapatunkra három nehéz találkozó vár, mert a párharcokat ősszel elveszítették. A serdülők hazai pályán ki-ki mérkőzésen maradtak alul a szigetszentmiklósiakkal szemben.
 
 
A hét ÉRD eredményei
 
 
2014. február 12. szerda
NBI Ifjúsági | Győri Audi ETO KC – ÉRD 30:20 (17:12)
 
NBI Junior | Győri Audi ETO KC – ÉRD 33:29 (20:12)
 
NBI Felnőtt | Győri Audi ETO KC – ÉRD 34:24 (16:11)
 
 
2014. február 14. Péntek
OSB Leány E | ÉRD – Szigetszentmiklósi KSK 28:33 (13:14)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink