Harcos DVSC-től kapott ki az ÉRD

Nem bírt a harcosan védekező DVSC-vel, s 31–24-es vereséget szenvedett hazai környezetben a női kézilabda NB I negyedik körében az ÉRD. Horváth Roland együttesében az új kazah átlövő, Dana Abilda megszerezte első góljait.

Mintha vért ittak volna – az első két fordulóban két meglepő vereség után kaptak komoly büntetést a DVSC kézilabdázói, akik legutóbb a Békéscsaba ellen már visszatértek a győzelem útjára. Köstner Vilmos lányai a bajnokság negyedik körében az ÉRD vendégeként is meg akarták mutatni, hogy jóval többre képesek, s már az első perctől kezdve rendkívül harcos védekezéssel és ebből (is) fakadó jó kapusteljesítménnyel rukkoltak elő, emellett pedig több lerohanásgólt szereztek, így nem véletlen, hogy Horváth Roland már a kilencedik perc elején, 7–3-as hátránynál időt kért.

A különbséget nem sikerült csökkenteni a következő negyedórában sem, hiszen vagy Walfisch lövéseit védte nagy hatékonysággal Csapó, vagy a kemény fal akadályozta meg a hazai gólszerzést. Igaz, a hátul egyre koncentráltabban védekező ÉRD is igyekezett megnehezíteni a DVSC dolgát, de Tóvizi Petra góljával a 21. percben már nyolc volt közte (7–15). Sőt, az érdi gondokat tetézte, hogy Horváth Roland második időkérése után Walfisch sérülés miatt kivált a játékból – igaz, mint utóbb kiderült, csak néhány percre.

A félidő hajrája jól sikerült a házigazdának, Király Rékáék az ÉRD színeiben első (két) gólját jegyző Dana Abilda révén valamelyest kozmetikázva vonultak 18–12-es hátránnyal a pihenőre. Az első játékrész krónikájához tartozik, hogy a szünet előtti utolsó másodpercekben egy gyorsindítás után a debreceniek átlövője, Alexandra Vukajlovics maradt lent és térde miatt szorult ápolásra.

A második félidőben sem változott nagyot a játék képe, csupán annyit, hogy az ÉRD valamelyest könnyebben lőtt gólt, ennek köszönhetően a Walfisch és Abilda vezette csapat ötre csökkentette hátrányát a 40. percre (17–22). A túloldalon viszont Tóvizi Petrát nem sikerült tartani, aki sorozatban hat gólját lőtte a hajdúságiaknak.

Hiába mutatott be több szép támadást és védekezést is az ÉRD a hátralévő bő tizenöt percben, a DVSC magabiztos előnyét simán tartotta, végül 31–24-re nyert.

Posted by ÉRD Handball on Wednesday, September 16, 2020


Az ÉRD legközelebb szeptember 23-án, szerdán lép pályára, amikor 18 órától az MTK Budapestet látja vendégül az ÉRD Arénában.


KÉZILABDA, NB I, NŐK, 4. FORDULÓ
ÉRD–DVSC-SCHAEFFLER 24–31 (12–18)
Érd, 600 néző. V: Héjjas, Kránitz
ÉRD: Győrffy – Király R. 4, Mód 1 (1), Szabó K. 2 (1), Paróczy 2, WALFISCH 10 (4), Mézes 1
Csere: Györkös (kapus), Sztankovics 1, Kóka, Abilda 3, Horváth D., Landi
Vezetőedző: Horváth Roland
DVSC: Csapó Kyra – Bánfai 1, Vukajlovics 4, Vámos 3, Bordás 1, HORNYÁK D. 3 (1), Vantara-Kelemen 1
Csere: Giegerich (kapus), Kovács Anna 5 (2), Deszpotovics 1, CSERNYÁNSZKI 2, TÓVIZI 9, Karsten 1, Arany
Vezetőedző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 7. perc: 1–5. 11. p.: 4–8. 18. p.: 7–12. 23. p.: 7–16. 27. p.: 10–17. 34. p.: 15–20. 39. p.: 16–22. 44. p.: 18–25. 50. p.: 20–28. 57. p.: 24–30.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 3/3 

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink

Médiapartnereink