Harmadszorra sikerült legyőzni az FKC-t az ÉRD-nek

Egy-egy döntetlen és vereség után harmadik alkalommal már legyőzte az Alba Fehérvár KC-t az ÉRD a nyári felkészülés során. Horváth Roland együttese 1-0 után nem volt hátrányban a mérkőzésen, néhánygólos előnyét stabilan tartotta, végül 21-20-ra nyert.

A nyári felkészülés során már harmadszor találkozott egymással az Alba Fehérvár KC és az ÉRD. A felek első edzőmeccsén zárt kapuk mögött 25-25-ös döntetlent játszottak egymással az ÉRD Arénában, majd másodszor már a Fejér megyeiek örülhettek a 27-21-es győzelemnek.

Az ÉRD ötödik felkészülési mérkőzésén viszont már a kezdetektől érezhető volt, hogy az új alapokra helyezett csapat egyre jobban összeszokik. Ennek jeleként Töpfner Alexandra gólja után a vendégek fordítottak és lényegében uralták az első félidőt: Szabó Kitti hétméteresből szerzett gólja után a 13. percben 7-4-re, öt perccel a szünet előtt Walfisch Mercédesz bombájával 11-7-re is vezettek Horváth Rolandék, végül háromgólos érdi vezetéssel fordultak a csapatok.

A második játékrészre valamelyest koncentráltabban jöttek ki a hazaiak, mint az elsőre, de a rendkívül fegyelmezetten játszó érdiek - többek között a kapuban remeklő Győrffy Alexandra védéseinek köszönhetően - tartották, sőt, állandósították a három-négygólos különbséget.

Az utolsó húsz percre fordulva előbb Horváth Dóra, majd a játékrész derekán Walfisch Mercédesz is megkapta harmadik kétperces kiállítását, így a hajrát a védelem két oszlopa nélkül kellett lehoznia az érdieknek. Ezt kihasználva a gyors letámadásra építő hazaiak próbáltak közelebb zárkózni, de Landi Gabrielláék remekül állták a sarat. A kemény védekezésnek köszönhetően jobbára a hétméteres vonalról próbálkozott a Fehérvár, de ebből ötöt is elhibázott.

A túloldalon viszont a Fejér megyeiek védekezésében jól találták meg a réseket Paróczy Sáráék, akik végül 21-20-ra győztek.

Az ÉRD legközelebb augusztus 12-én vív edzőmeccset, amikor hazai környezetben zárt kapuk mögött vív meg a Kecskeméti NKSE-vel.

Felkészülési mérkőzés
Alba Fehérvár KC-ÉRD 20-21 (8-11)
Köfém SportcsarnokV.: Bóna, Földesi
FKC: Dányi - Töpfner 5 (1), Afentáler 2, Triscsuk 6 (3), Bardi 3, Gerháth K. 1, Szarka 2
Csere: Pijevics (kapus), Boldizsár, Varga E., Rózsás 1, Utasi, Háfra L., Szabó-Májer, Sztankovics
Vezetőedző: Deli Rita
ÉRD: Győrffy - Király R., Mód 2, Szabó K. 5 (2), Paróczy 4, Walfisch 5, Mézes
Csere: Györkös (kapus), Horváth D., Landi 4, Fekete B. 1, Csáki
Vezetőedző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2-2. 13. p.: 4-7. 25. p.: 7-11. 35. p.: 10-14. 44. p.: 12-17. 50. p.: 15-18. 57. p.: 17-21.
Kiállítások: 10, ill. 16 perc
Hétméteresek: 9/4, ill. 4/2

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

A galériához klikk ide

Mottónk továbbra is, egy csapat egy szív!
Hajrá ÉRD! 

Támogatóink

Médiapartnereink