Hozta a kötelezőt a Győr

A NEKA elleni siker után nem várt könnyű feladat lányainkra, hiszen a címvédő Győr otthonában kellett pályára lépniük. Esélyeshez méltóan már az első félidőben magabiztos előnyt alakított ki a házigazda és végül 39-23-ra megnyerte a mérkőzést.

Rögtön a találkozó elején két beállós játékkal próbáltuk meglepni ellenfelünket, de a technikai hibáinkat remekül kihasználó Győr gyorsindítások után máris 3-0-ra vezetett. Az 5. percben Kopecz Barbara szerezte meg az első érdi gólt, majd Kántor Kamilla védése után két gólra zárkóztunk (4-2).

Ezt követően támadásban nem találtuk meg az utat Sandra Toft kapujához és hiába védett hátul remekül Kántor, negyed óra játék után máris tetemes előnyt alakított ki a házigazda (11-3). Fiataljaink is lehetőséget kaptak a találkozón, Csáki Lilla és Kerekes Laura is góllal hálálta meg a bizalmat. A túloldalon azonban ritkán bizonytalanodott el az ellenfél. A félidő hajrájához közeledve ismét gyors akciókat tudott végigvinni a címvédő és 10 gólos előnyre tett szert (16-6). Ez a differencia megmaradt a szünetre is, így ekkor 19-9-es állást  mutatott az eredményjelző.

A második játékrészben sokáig tartottuk a kialakult különbséget, de a 45. percre ismét nyílt az olló és máris 15 lett közte. A győrieknél a meccs hátralévő részében éhesen léptek pályára a fiatalok, míg csapatunkban hosszú idő után köszönthettük ismét Pécsi Villőt a bal szélen, aki be is talált a győri kapuba. Az összecsapást végül Fodor Csenge gólja zárta le, így végül 39-23-ra nyert az ETO.

K&H női kézilabda liga, 15. forduló
Győri Audi ETO KC – ÉRD  39-23 (19-9)
Győr, Audi Aréna

ÉRD: Kántor – Csáki L. 3, Gerencsér 1, Paróczy 1, Sztankovics R., Kopecz 3 (1), Fekete B. 3.
Csere: Horváth D., Csáki Zs. 1, Kerekes L. 3, Puskás L. 2, Csiszár-Szekeres, Dávid-Azari 4 (3), Kiss D. Zs. 1, Pécsi 1. 

Simics Judit: – A két együttes közötti tudásbeli különbség meglátszott a hatvan perc során. Játékosaink feladata az volt, hogy mutassák meg, mire képesek egy topcsapat ellen. Voltak jó momentumaink, rosszabbak is, szeretném, ha az itt tanultakat hasznosítani tudnánk.

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink