Jövőre is az NB I-ben folytatja az Érd!
Vasárnap az utolsó idegenbeli találkozóján, Szombathelyen lépett pályára csapatunk, ahol végül 34-30-ra alulmaradt. A vereség ellenére biztossá vált, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül a következő idényben is az első osztályban játszik majd az Érd!
A szombathelyi mérkőzés előtt egyszerű volt a képlet. Amennyiben csapatunk nem kap ki jobban, mint amennyire hazai pályán legyőzte az SZKKA együttesét (32-25), akkor kiharcolja a bennmaradást. Tudta ezt a Vas megyei gárda is, és rendesen bekezdett a találkozón. Balog Judit védéseinek is köszönhetően az 5. percben már 5-2-re vezetett.
Horváth Roland remek ütemben kért időt, és 6-6-nál máris egyenlő volt az állás. Pődör Zoltán is magához hívta övéit, ennek ellenére a 11. percben már két góllal nálunk volt az előny (6-8). Gyors egymásutánban két kiállítást is kapott az Érd, és a 18. percre Pődör Rebeka góljával fordított a Szombathely (12-11). De ez sem tartott sokáig, Sztankovics Réka révén ismét megfordítottuk az állást (12-13).
A mérkőzés kimenetele szempontjából fontos megemlíteni, hogy 7 perccel a félidő vége előtt Kopecz Barbarát piros lappal küldték le a játékvezetők. Ennek ellenére mégis sikerült növelni az előnyt, és a szünetre 17-20-as állást mutatott az eredményjelző.
A második félidei gyors gólváltást követően, Szabó Kitti végezhetett el hétméterest, amikor fejbe dobta a hazaiak kapusát Katarina Tomasevicset. Második legjobb góllövőnket is egyből piros lappal állította ki a bíró, így támadásban nagyon nehéz helyzetbe került Horváth Roland csapata.
Nehezen ment a gólszerzés, mégis sokáig tartottuk az előnyt. A Szombathelynek a 47. percben sikerült először előnybe kerülnie a második játékrészben (26-25). Innen még Vukajlovics góljaival sikerült egyenlítenünk (27-27), aztán semmi nem akart bemenni. 5 perccel a vége előtt 5 gólra hízott a hátrányunk (32-27).
A lényeg innentől az volt, hogy elkerüljük a 8 gólos vereséget, ami sikerült is. 34-30-ra nyert a Szombathelyi KKA, ezzel csapatunk bennmaradt az NB I-ben.
Szombaton a Budaörs ellen zárjuk a bajnokságot, amire minden szurkolót várunk. Játékot is hirdettünk, amelyben szavazni lehet a közönség kedvencére. Minden információ a linkre kattintva megtalálható.
K&H női kézilabda liga, 25. forduló
Hungast-Szombathelyi KKA – ÉRD 34–30 (17–20)
Szombathely
ÉRD: Hadfi – Bódi 5, Vukajlovics 8, Szabó Kitti 3 (1), Sztankovics 4, Kopecz 3 (2), Fekete B. 4
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Mód 3, Kiss D. Zs., Takács C., Kóka, Mézes, Paróczy
Hajrá Érd!