Jövőre is Érden folytatja pályafutását négy fiatal játékosunk
Az idei szezonban egyre több fiatal játékosunk kap szerepet a felnőtt csapatnál, ráadásul közülük ketten már a junior válogatottban is bizonyítottak. Nagy örömünkre jövőre is folytatják a munkát Érden.
Két éve komoly fiatalítás kezdődött Érden, amelynek eredményeként egyre több fiatal magyar játékos kap lehetőséget a felnőtt csapat keretében. Korábban Horváth Roland vezetőedzőnk is hangsúlyozta, hogy szeretné, ha folytatódna ez a folyamat és ennek eredménye, hogy négy fiatal játékosunk is hosszútávon kötelezte el magát az Érdnél. Csáki Lilla, Kiss Zsófia, Kóka Mariann és Landi Gabriella is 2024-ig írt alá egyesületünknél.
„Elindultunk egy úton, amelyen fiatal magyar kézilabdázóknak adunk lehetőséget. Ennek már látszódnak apró eredményei is, mint például, hogy Csáki Lilla vagy Kiss Zsófia is meghívót kapott a junior válogatottba” – nyilatkozta korábban a fiatalok beépítéséről vezetőedzőnk.
Csáki már-már menetrendszerűen kapott meghívót a márciusi junior válogatott edzőtáborába, de Kiss is gyakorolhatott már a korosztályos nemzeti csapattal. A bajnokságban Csáki 15 mérkőzésen 18 alkalommal volt eredményes, míg Kiss ugyanennyi fellépésen négy gólt szerzett, de rá inkább a védekezésben várnak fontos feladatok. Bár Kóka és Landi még kevesebb játékpercet töltött a pályán, de mindketten betaláltak már a szezonban és gyűjtik a tapasztalatokat az NB I-ben.
Mindegyik játékosunknak további sok sikert kívánunk csapatunk színeiben! Hajrá Érd!