Kilencgólos vereség a Népligetben

A bajnokság 9. fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonába látogattunk. Az első félidő végén összeszedett hátrányunkat nem tudtuk ledolgozni, így nem sikerült a pontszerzés.
 
Rangadóval folytatódott számunkra a bajnokság, hiszen a tabella második helyén álló Ferencváros vendégei voltunk. A mérkőzés első perceiben sok volt a technikai hiba mindkét oldalon, hétmétereseket is hibáztak a csapatok. Védekezésben jól zártunk, Janurik Kinga pedig több bravúrt is bemutatott a kapuban. Támadásban sikerült helyzetekig kijátszani az akciókat, de a befejezésekbe többször hiba csúszott. 4:3-as állást követően 10 perc alatt egy gólt szereztünk, míg a hazai csapat hatszor is eredményes volt (10:4). Mariama Signaté emberhátrányban szerzett gólt, de Szikora Melinda többször is harítani tudott. Katarina Krpez a félidő utolsó percében gólra váltott egy hétméterest, így 13:7-es állásnál vonulhattak szünetre a csapatok. 
 
 
Katarina Krpez ugyancsak hétméteresből volt eredményes a második játékrész elején, és a kialakított helyzeteket gólra tudtuk váltani. A hazai támadásokat nem tudtuk megállítani, így nem sikerült közelebb kerülni ellenfelünkhöz. A kapuban Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát, és több alkalommal is védeni tudott. Támadásban és védekezésben is koncentráltabbak lettünk, Kovács Anna és Klivinyi Kinga is átlövésből volt eredményes, Schatzl Nadine pedig biztos kézzel értékesített egy hétméterest, így a 44. percre sikerült négy gólra felzárkóznunk (17:13). Emberhátrányban azonban nem tudtuk tartani a lépést a zöld-fehérekkel, így visszállt a hatgólos különbség (19:13). Sikerült újra négy gólra visszakapaszkodnunk, de a mérkőzés hajrája a hazaiaknak sikerült jobban, így alakult ki a mérkőzés végére a kilencgólos különbség (27:18).
 
 
 
Két hazai bajnokin négy pontot szereztük, ezzel biztosítottuk helyünket a bajnoki elődöntőben.
 
Csapatunkból Kovács Anna áll a legközelebb, hogy belépjen a százgólosok szűk táborába, ahol heten állnak jelenleg. Figyelemreméltó, hogy a védekezés egyik alapembere, Szekeres Klára egyik mérkőzésen sem kapott kétperces büntetést. Továbbá a csapat amellett, hogy tizenhét és húsz gólt engedélyezett az ellenfeleknek, három kiállítással játszotta le a százhúz percet. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt biztossá vált az ÉRD bajnoki elődöntős szereplése, vagyis az idei sorozatban is biztosan érmes helyért játszhatunk. A stabilitásunk, a folyamatos jelenlétünk a legjobbak között egyúttal azt eredményezi, hogy jövőre is nemzetközi kupaszereplő lesz csapatunk.
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD góllövőlista 0224 
 
Két 36:30-as eredménynek is örülhettünk a héten, kedden a juniorok nyertek ilyen arányban a fehérváriak ellenében, szombaton ifjúsági csapatunk győzte le a békéscsabaiakat éppen ugyanilyen eredménnyel. A serdülők idegenben nyertek hat góllal péntek délután, amivel őrzik nyolcadik helyüket az OSB-ben. 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. február 18. kedd
 
NBI Junior | ÉRD – Fehérvár KC 36:30 (21:15)
 
NBI Felnőtt | ÉRD – Fehérvár KC 28:17 (11:8)
 
 
 
 
2014. február 21. Péntek
OSB Leány E | Inárcs-Örkény KC – ÉRD 17:23 (7:10)
 
 
2014. február 22. Szombat 
NBI Ifjúsági | ÉRD – Békéscsabai ENK SE 36:30 (20:9)
 
NBI Junior | ÉRD – Békéscsabai ENK SE 23:35 (13:17)
 
NBI Felnőtt | ÉRD – EUbilitiy Group Békéscsabai Előre NKSE 29:20 (14:12)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink