Komoly vezéráldozattal járt a legutóbbi győzelem

A múlt héten magabiztosan nyert felnőtt csapatunk az NB I/B-ben a Szigetszentmiklós vendégeként, de sajnos, mint utóbb kiderült, komoly ára volt annak a sikernek. Kiss Zsófiára a következő időszakban sérülés miatt nem számíthat vezetőedzőnk.

A 2024-es esztendő első bajnokiján 16 góllal nyert Szigetszentmiklóson az Érd, Kiss Zsófia ráadásul 6 góllal járult hozzá ehhez a magabiztos győzelemhez. Minden szép volt tehát, azonban nem sokkal utána kiderült, hogy egy darabig nem léphet pályára Zsófi, mert súlyos arccsonttörést szenvedett.

„A legutolsó meccsen az egyik hazai játékos erősen eltalálta az arcomat a dobás hevében. Már a mérkőzésen éreztem, hogy nagyon fáj, de a játékra összpontosítottam és csak később derült ki, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam” – nyilatkozta honlapunknak beállónk.

Csapatunkra vasárnap 16 órától hazai pályán a PC Trade Szegedi NKE vár majd. Ezen a találkozón sajnos Zsófi csak a lelátóról szurkolhat a többieknek.

„Még eléggé a gyógyulás elején tartok, de remélem, hogy minél hamarabb rendbe jövök. Jelenleg a szakorvos által előírt menetrendet kell követnem. Mindent megteszek a gyors felépülés érdekében, remélem, hogy hamarosan újra a pályán segíthetem majd a csapatot.”

Jobbulást kívánunk Zsófinak és minél hamarabbi visszatérést!

Támogatóink

Médiapartnereink