Különböző félidők

Több mint 2000 néző látogatott ki az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni mérkőzésünkre, viszont a pontszerzés sajnos ma nem sikerült. 
 
Már a bemelegítés során remek hangulat uralkodott az ÉRD Arénában, és első találatunknál ez csak fokozódott. A balszélről eredményes Klivinyi Kinga találatát megelőzően azonban a vendégek már kétszer is a kapunkba találtak (1:2). Szvetlana Gridnyeva Nerea Pena hétméteresét hárította, míg a túloldalon Katarina Krpez nem hibázott a büntetővonalról. Pálos-Bognár Barbara remek egyéni akció végén talált a kapuba, míg Janurik Kinga remek indítása után Katarina Krpez gólja az egyenlítést jelentette (4:4). A vezetést azonban nem sikerült átvennünk, azonban Kovács Anna emberhátrányos találatával tartottuk ellenfelünkkel a lépést. Klvinyi Kinga előbb szélről szerzett gólt, majd egy újabb Janurik Kinga indítást cunderezett a kapuba (7:9). A következő találatunkra azonban nyolc percet kellett várni, míg ezidő alatt a Ferencváros hétszer is eredményes volt (7:16). A gólcsendet Schatzl Nadine törte meg, védekezésben azonban nem voltunk kellően határozottak, így közelebb nem tudtunk kerülni ellenfelünkhöz, így a szünetre 10:19-es állásnál vonultak a csapatok.    
 
 
A második félidő elején koncentrált támadásbefejezésekkel sikerült három találatot ledolgoznunk a hátrányunkból (14:20). A játékrész első nyolc percében a vendégek csak egyszer voltak eredményesek, köszönhetően összeállt védekezésünknek, és Janurik Kinga védéseinek. Klivinyi Kinga átlövései ellen nem volt ellenszerük a vendégeknek, a félidő első percei után ellenfelünk megtalálta a rést a védelmünkön, visszaállítva a félidei különbséget (14:23). Schatzl Nadine egymás után kétszer is szélről szerzett gólt, majd egy hétméterest is értékesített. Szvetlana Gridnyeva újabb hétméterest hárított, de támadásban pontatlanok voltunk és nem sikerült csökkentenünk a hátrányunkat (20:29). Schatzl Nadine hét egymás utáni találatunkat szerezte, azonban a vendégek így is növelni tudták a vezetésüket. Lányaink azonban nem adták fel, és a mérkőzés hajrában ötször is eredményesek voltak, így ugyan a második félidőt kétgólos előnnyel zártuk, azonban a mérkőzés 25:32-es végeredménnyel zárult. A bajnokság következő fordulójában szombaton Békéscsabára látogatunk.
 
 
 
 
Első félidei lehengerlő támadójátékunkkal eldöntöttük a mérkőzést, itthon tartottuk a bajnoki pontokat. 
 
A tabellán előttünk álló, hetedik helyezett békéscsabaiak ellen szoros mérkőzésre volt kilátás, a találkozó aztán másképp alakult. Az első félidőben sorozatban érkeztek az érdi gólok, miközben huszonnégy perc alatt csupán öt gólt kaptunk. Győri Barbara parádésan védett, a társak pedig jó védekezéssel segítették. 
A második félidő elején mindent megpróbált a vendégcsapat, hogy valahogyan csökkentsék a tetemes hátrányt, öt gólra zárkózott vissza a Békéscsaba. Az utolsó tíz perc kezdetén újra megnyugodhattak a mieink, sikerült végleg bebiztosítani a győzelmet.

Támogatóink

Médiapartnereink