Kupagyőztesek Európa Kupája
2013. november 7. 18:44
Története első KEK mérkőzését játssza csapatunk vasárnap, Hollandiában a SERCODAK Dalfsen vendégeként.
KEK Történet
Az 1976/77-es szezonban indult útjára második számú nemzetközi kupasorozatként az EHF Kupagyőztesek Európa Kupája. Az azóta kiírt 37 sorozatból a magyar csapatok számos sikerrel vették ki a részüket. Tizenhárom alkalommal volt magyar résztvevője a döntőnek, ebből ötször sikerült elhódítani a serleget. Az FTC már a második KEK évben, 1978-ban győzött, majd három év múlva a Kőbánya Spartacus-nak sikerült ugyanez.
Az 1978-ban KEK győztes FTC, Elek Gyula vezetőedzővel. Forrás: www.nemzetisport.hu
1995-ben a négy évvel később BL győztes Dunaferr is megnyerte a KEK-et. Az új évezredben magyar csapatként a Győr bukott egy finálét 2006-ban, a Ferencvárosnak nem csak a serleg elhódítása, egy évvel később a címvédés is sikerült.
A kupa címvédője a sorozatot első alkalommal elhódító Hypo NÖ, amely együttes nem mellesleg a legeredményesebb női kézilabdacsapat, ez a cím azonban egészen 2013-ig hiányzott az osztrákok hosszú dicsőséglistájáról.
Lebonyolítás
A Kupagyőztesek Európa Kupája a kezdetektől végig kieséses rendszerben zajlik, 1980-tól kezdődően két mérkőzés dönt a továbbjutásról és a kupagyőzelemről is.
A KEK 2013/2014-es kiírása a 2. fordulóval kezdődött októberben. Ebben a körben 16 csapat szerepelt, többek között a BL kvalifikációs tornák 4. helyezettjei is itt csatlakoztak (az ÉRD csoportjában 4. LK Zug Handball görög ellenféllel szemben jutott tovább). A novemberi 3. fordulóban 24 csapat szerepel, a nyolc továbbjutóhoz kiemelt bajnokságok kupagyőztes jogán indulói, valamint a BL selejtezők második, harmadik helyezett csapatai csatlakoztak. Ebben a körben a Veszprém Barabás KC és az ÉRD is kiemeltként kezdi meg szereplését.
A legjobb tizenhat mezőnyét november 20-án sorsolják Bécsben, a tizenkét továbbjutóhoz a BL csoportkör négy harmadik helyezett csapata csatlakozik, így alakul ki a KEK végleges mezőnye, a kupa küzdelmei jövő februárban folytatódnak.
Szabályok
Ahogyan a női kézilabda Bajnokok Ligája, a Kupagyőztesek Európa Kupája is az Európai Kézilabda Szövetség, az EHF eseménye, így ezen versenyen is az ő szabályzatuk érvényes. Ahogyan a magyar bajnoki mérkőzéseken, itt is csapatonként 16 játékos nevezhető és három időkérési lehetőség áll a csapatok rendelkezésére.
Amennyiben az oda-visszavágó küzdelmei során, fordított előjellel azonos eredmény születik, vagyis a párharc döntetlennel ér véget, a mérkőzés büntetődobásokkal folytatódik. A büntetők során mindkét csapat 5-5 játékost jelöl ki és felváltva dobják a büntetőt a csapatok. Ha még ez sem hoz döntést, újból 5-5 játékost szükséges kijelölni a csapatokból (újra is lőhetnek a játékosok), viszont a mérkőzés egy pár után is véget érhet.
A következő részben az ellenfelet, a SERCODAK Dalfsen csapatát igyekszünk majd bemutatni.