Magabiztos siker a Vasas ellen
A K&H Liga 22. fordulójában remek teljesítményt nyújtva csapatunk 29-24-re legyőzte a Vasast az Érd Arénában és ezzel nagy lépést tett a bennmaradás felé.
A Vasas támadhatott először a mérkőzésen és meg is szerezte a vezetést, de sokáig nem tartott a vendég öröm. A 6. percben Kopecz Barbara hétméteresével először vezettünk a találkozón - és mint kiderült már nem is adtuk ki a kezünkből a stafétát -, majd egy gyors lerohanás után Fekete Bozsana révén megvolt a közte kettő (4-2).
Vukajlovics második gólja után, a 12. percben Szabó Kitti is betalált, így alakult ki a 7-3-as eredmény és Penszki Gergelytől jött is az időkérés. A következő támadás azonban nem hozta meg a sikert a piros-kékeknek. Negyed órányi játék után, több mint 8 perces angyalföldi gólcsend szakadt meg Kajdon találatával (9-5).
A 20. percben már 6 gól volt az előnyünk (12-6). Hadfi Gréta parádézott a kapunkban és 5 perccel később Kopecz passzívnál zúdított a hálóba a szaggatottról, amivel már 8 volt közte (16-8). A félidő végén egy kiállítás után kissé zárkózott a Vasas, míg a mieink nem találtak be a hátralévő időben, de így sem veszélyeztette semmi a vezetésünket. A szünetben 16-11-es állást mutatott az eredményjelző.
A második játékrészben magabiztosan tartottuk előnyünket. 5 gólnál nem tudott közelebb zárkózni a fővárosi együttes. Hadfi továbbra is jól érezte a lövéseket, elöl pedig Vukajlovics hozta magát. A 45. percben ismét a vendég mesternek kellett időt kérnie, csapata ugyanis hiába próbált meg mindent, nem tudott közelebb kerülni (22-16).
Másfél perccel később Kajdon büntetője, majd gyors egyéni akciója után háromra olvadt az előnyünk (23-20). Horváth Roland időkérése azonban megakasztotta a vendégek feltámadását. Az 50. percben Hadfi hárított ziccert emberhátrányban, majd Fekete és Paróczy góljai visszaállították a megnyugtató előnyt (25-20).
Horváth Dóra és Sztankovics Réka, mint két pillér irányították a védelmet. A végén pedig még Hadfi is betalált, így feltéve a koronát csapata és saját teljesítményére. 29-24-re megérdemelten nyert az Érd, és hatalmas lépést tett a bennmaradás irányába. A szurkolók szintén kitettek magukért a rangadón és álló tapssal jutalmazták a végén a produkciót,
K&H női kézilabda liga, 22. forduló
ÉRD – Vasas SC 29–24 (16–11)
Érd Aréna
ÉRD: Hadfi1 – Bódi, Vukajlovics 6, Szabó Kitti 3, Paróczy 2, Kopecz10 (4), Fekete B. 4
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Sztankovics, Mód 2, Mézes 1
Horváth Roland:
Gratulálok a lányoknak. Örülök, hogy felfogták ennek a mérkőzésnek a súlyát és úgy is álltak hozzá. Védekezésben azért voltak hibáink, nagyon sok két percet kaptunk. Ezeket az egy-egyeket, amikről nagyon sokat beszéltünk, hogy a Vasas miben jó, azokat próbáltuk megállítani. Összességében csapatszerkezetileg sikerült, de nem ledegradálva a Vasast, ha ezeket a szituációkat jobban megoldjuk, akkor az első félidőben akár nagyobb előnyre is szert tehettünk volna.
Támadójátékban nagyon kreatív, jó lábú játékosok játszanak itt, tudom, hogy mire képesek és általában meg is lőjük a 30 gólokat. Aminek nagyon örülök az a kapusteljesítmény, hogy most már mérkőzésről mérkőzésre egyre magabiztosabb. Ez fontos és sorsdöntő is. Dolgozni kell még rengeteget és biztos vagyok benne, hogy akkor meglesz a gyümölcse.
Sztankovics Réka
Pontosan az történt ma a pályán, amire készültünk. Lelkesedésből és keménységből sem volt hiány egyik csapat részéról sem, ami a kétpercek számában is megmutatkozott. Szerintem az volt a döntő, hogy végig keményen védekeztünk. Persze voltak hibák, de próbáltuk kiküszöbölni azokat az egy-egyeket, amikre felkészültünk. Örülök, hogy betartottunk nagyjából mindent, amit megbeszéltünk és borzasztóan örülök, hogy nyerni tudtunk.
Hajrá Érd!