Meggyőző fölénnyel nyertünk Pécsen

Az NB I/B 3. fordulójában folytatta menetelését felnőtt csapatunk, amely a PEAC ellen aratott győzelmet. Kis híján már a szünetre megvolt a kétszámjegyű vezetés, így a folytatásra már csak a különbség volt a kérdés. Végül 36-25-re nyertek az érdi lányok és az élre álltak a tabellán.

Gerháth Kincső és Sztankovics Réka góljával kezdődött a találkozó és hiába kaptunk gyors egymásután két kiállítást is, emberhátrányban is sikerült betalálni, Németh Kata pedig már a 7. percben hétméterest fogott, így remekül kezdtük a találkozót (2-4). A hazaiak első időkérése a 11. percben történt meg, amikor már 7-4-es előnyben voltunk.

A pécsiek nem igazán találták az utat a kapunkhoz, igaz csapatunknál is be-becsúszott ebben az időszakban egy-két hiba. Ennek ellenére a 20. percre már nyolcgólos vezetést alakítottunk ki, és érkezett is Papp László második időkérése. Németh továbbra is jól védett és az első félidő hajrájához érve Szakály Flóra találatával meglett a közte tíz is (7-17). A hátralévő pár percben eggyel közelebb zárkózott a PEAC, így a szünetben 19-10 volt az állás a javunkra.

A folytatásban kiegyenlítettebb játék folyt, fel is zárkózott a hazai gárda 7 gólra. Egy 6-1-es futással azonban végérvényesen megtörtük ellenfelünket és 12 gólos vezetésre tettünk szert. A játék képe ezután is hasonló volt. Ha kicsit közelebb férkőztek volna a Baranya vármegyeiek, akkor egyből visszaállítottuk a különbséget. Imre Szofi is jól szállt be a második félidőben, a meccs egyik legjobbja Kellermann Dóra pedig összesen hét gólt szerzett. Végül 36-25-re nyertek Simics Judit lányai és eddig mindhárom mérkőzésüket megnyerve az élre álltak a tabellán!

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az első félidőben csapatkapitányunk, Sztankovics Réka súlyos térdsérülést szenvedett és így hosszú kihagyás vár rá. Jobbulást kívánunk neki!

NB I/B, 3. forduló

PTE PEAC-SIPO – ÉRD 25-36 (10-19)
Pécs, Egyetemi sportcsarnok

ÉRD: Németh – Dávid-Azari 6 (2), Gerháth 3, Sztankovics 3, Kellermann  7, Panyi 4, Braun 1.
Csere: Imre (kapus), Berényi 4, Gerencsér 1, Kiss D.Zs 3, Háfra 1, Szakály 3, Landi.

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink