Nem bírt a Debrecennel az ÉRD

Nem bírt a DVSC-Schaefflerrel hazai pályán az ÉRD. Szabó Edina együttese ugyan jól kezdett, de az első percek után a DVSC átvette a vezetést, melyet a továbbiakban nem engedett ki kezei közül.

Két gyors góllal adta meg a DVSC elleni rangadó alaphangját az ÉRD, amely a vendégek támadásaiból építkezett és Alexandra Nascimento és Tóth Gabriella találataival került előnybe. Az ÉRD kiváló kezdésére azonban két perc alatt négy szerzett góllal feleltek a hajdúságiak (2–4).

A következő percek sem az ÉRD-ről szóltak, amely támadásban rendre belehibázott nagy tempójú támadásaiba, így tíz perc után Szabó Edina Bulath Anita bombagólja után időt is kért (4–7). Ezután sem lett jobb a helyzet, az ÉRD eladott labdáiból a DVSC lerohanta a hazaiakat, negyedóra elteltével már 11–5-re mentek a vendégek.

A hullámvölgyből úgy tűnt, kilábal az ÉRD, hiszen támadásban kezdte megtalálni a DVSC ellenszerét, ám a hazai védekezés továbbra sem akart összeállni, s Kovács Annáék húsz perc elteltével már 15–9-re vezettek.

A félidő utolsó tíz percében tovább növelte előnyét a DVSC, amely extázisban játszott, s kedvére lőtte a gólokat, míg védekezésben kemény arcát mutatta, s nem engedte közelebb ellenfelelét, a szünetre pedig 21–13-as előnnyel érkezett.

A második félidőben alaposan megváltozott a játék képe, az ÉRD jó ritmusban érkezett a pályára, s pillanatok alatt egy négygólos szériát épített fel Janurik Kinga védéseivel, Köstner Vilmosnak pedig a 35. percben időt is kellett kérnie (17–21).

Ez viszont jót tett a vendégekkel, akik megrázták magukat védekezésben, s nem engedték, hogy az ÉRD tovább csökkentse hátrányát, így egészen a félidő közepéig maradt a négy-ötgólos különbség a felek között.

A hajrá előtt azonban a szinte sort cserélő Debrecen ismét megmutatta: képes a bravúrra, s a Loki ismét közzétett nyolcat (21–29).

Az utolsó tíz perc kezdetén Termány Rita két góllal vétette észre magát, s még éledezni látszottak a hazai pontszerzés reményei is, azonban hiába volt meg az esély a szoros végeredményre, miután az 57. percben 27–31-re vezetett “csak” a Debrecen, az ÉRD-nek már nem maradt elég ideje az egyenlítésre, s 33–29-es vereséget szenvedett.

– A mérkőzés eleje rányomta bélyegét a találkozóra, nem csak rengeteg fizikai, hanem lelki erő is ráment arra, hogy azokat a dolgokat, amikkel készültünk azt megvalósítsuk, de teljesen szétesett a csapat. A második félidőben egy nagy rohamot vittek a lányok, de ebben felőröltek minket – fogalmazott Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Az első félidőben a szenzációs támadójátékunkkal, kifejezetten nagy sebességünkkel megérdemelten nyertük meg ezt a nagyon fontos találkozót. A második félidőben az Érd is jól játszott és részünkről is több volt a figyelmetlenség, de a megfelelő rotációval uraltuk a meccset – értékelt a DVSC-SCHAEFFLER vezetőedzője, Köstner Vilmos.

– Örülök, hogy győzni tudtunk Érden. Nagyon kemény meccs volt, úgy gondolom, jó formában vagyunk és ezt meg is tudtuk mutatni. Örülök, hogy a félidei nyolcgólos előnyünk kitartott. Boldog vagyok, hogy sikerült idegenben legyőznünk az Érdet – fejtette ki a DVSC jobbszélsője, Varsányi Nóra.

– Nagyon nehéz meccsre készültünk és egy kicsit túlstresszeltük. Miután meg voltak a helyzeteink, de a befejezések nem úgy sikerültek egy olyan stresszes állapotba kerültünk, amiből nem tudtunk kijönni és hagytuk az ellenfelet elmenni. Nehéz nyolc gólt ledolgozni, de mégis volt bennünk erő, viszont a holtponton nem tudtunk átlépni – nyilatkozta az ÉRD beállója, Kisfaludy Anett.

K&H női kézilabda liga, 5. forduló
ÉRD–DVSC-SCHAEFFLER 29–32 (13–21)
Érd, 1300 néző. V: Hargitai, Markó
ÉRD:  Janurik – Nascimento 5, Lavko 1, TÓTH G. 6, SZABÓ L. 5 (3), Kovacsevics 1, Bízik R. 
Csere: Foggea (kapus), Kiss N., Jerábková 3 (1), Kisfaludy 2, Schatzl Natalie 1, Termány 3 
Edző: Szabó Edina
DVSC: TRIFFA – Varsányi 4, KOVÁCS ANNA 6, BULATH 5 (3), Tóvizi 1, Deszpotovics 3, Vantara-Kelemen 2
Csere: Szabó D. (kapus), VÁMOS 3, Bordás 1, Karsten 3, Karnik 3 (1), Petrus, Arany 1, Poczetnyik 1
Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–4. 12. p.: 4–8. 16. p.: 6–12. 21. p.: 9–15. 26. p.: 11–19. 34. p.: 17–21. 40. p.: 20–24. 50. p.: 21–29. 57. p.: 27–31.
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 7/4

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink

Médiapartnereink