Oláh Nóra hazatért

A szurkolók különleges fogadtatásban részesítették első NBI-es felnőtt érdi mérkőzésén Oláh Nórát. Ez nem véletlen, hiszen esetében saját nevelésű, érdi játékosról beszélhetünk, akit ráadásul családi kötelék is köt a csapathoz. Nagyot fordult veled a világ, hét közepén érkezett a hír, hogy visszaigazolsz a csapathoz, Te mikor tudtad meg? Edina már néhány hete szólt, hogy szeretne a csapatnál látni. Aztán a héten felgyorsultak az események, szerdán szóltak, hogy intézik az igazolásom, csütörtökön már hivatalossá is vált a dolog. Kis túlzással én is az internetről értesültem, az ismerőseim küldték a cikkeket, a híreket, ami megjelent az átigazolásomról, rengetegen gratuláltak. Két nappal később újabb gratulációkat gyűjthettél be… Fantasztikus érzés volt, ahogyan a szurkolók fogadtak. Már a bemutatásnál, aztán a pályára lépésemnél is a nevemet skandálták. Olyan energiákat mozgósított ez bennem, amilyet még nem éreztem korábban. Török Petrával ketten vagyunk érdiek a csapatnál, így nekem ezért is különleges pillanat volt ez. Év közben is itt készültél, de a Tökölnél játszottál NBI/B-ben. Miért? A fejlődésem szempontjából nagyon fontos, hogy itt dolgozhatok, készülhetek Érden. Rengeteget javult a játékom minden szempontból, amióta a felnőtt csapattal edzek. Nagyon komoly szakmai munka folyik Szabó Edina kezei alatt, és emellett komoly, válogatott szintű játékosok ellen gyakorolhatok, ami szintén sokat jelent. A játéklehetőség szempontjából fontos volt, hogy Tökölön szerepelhettem az idényben, és csak ketten lehetnek egy mérkőzésen kettős igazolással én pedig már nem vagyok junior korban, így ezért csak ott játszottam. Mivel indokolta a vezetőedző a számodra kedvező döntést? Edina értékelte az egész éves munkámat és a kézilabda iránti alázatomat. Sokat dolgoztam azért, hogy itt legyek. Nagyon erős csapat az érdi, így azt gondolom az is óriási dolog, hogy a keret tagja vagyok. Remélem, ez egyre stabilabbá válik és fokozatosan egyre több játéklehetőséggel is párosul majd. Nem csak játékosként szoktál kézilabda pályára lépni… Valóban, van játékvezetői papírom is. Lehet, hogy érdekes lesz, amit mondok, de úgy gondolom, hogy kölcsönösen segíti és kiegészíti egymást a játékvezetés és a kézilabdázás. Úgy értem, jobb játékos leszek a játékvezetés által és fordítva. Szerencsére Edina is támogat benne – tavaly nyáron, mikor „megtudta”, hogy van játékvezetői végzettségem, odaadta a sípot, és én fújhattam a Podgorica elleni edzésen a játékot. Gondolom valamikor réges-régen, távoli célként talán éppen az NBI-ben szereplés gondolata foglalkoztatott? Persze természetesen, de ezzel együtt még csak az út legeslegelején vagyok. Rengeteget kell még tanulnom, fejlődnöm. Apró dolgokon kell javítanom, azt gondolom, hogy az erősségem, hogy képzett játékos vagyok, sokoldalú és széles a technikai repertoárom. Abban kell előre lépnem, hogy azokat a dolgokat, amiket tudok, és ami mondjuk az NBI/B-ben már rutinszerűen megy, azt ezen a magasabb szinten is ki tudjam hozni magamból. Sok-sok puszit és ölelést, dicséretet kaptál a mérkőzés után, de volt valaki, akivel hosszasan ölelkeztél… Igen, édesanyám. Sokan tudják, húsz éve van a csapatnál, amióta megszülettem. Kézilabdázóként, anyaként, edzőként is tekint rám. Nagyon jó a kapcsolatunk, mindent megbeszélünk, mindig tudja mire van épp szükségem. Látja a hibáimat és segít kijavítani őket. Régebben még nehezen fogadtam meg a tanácsait, de felnőve megértettem, hogy mindig jót akart. Majdnem minden mérkőzésemen ott van, átbeszéljük a játékomat. Jó értelemben vett kritikusom, mert a jó dolgokat is elmondja, de azt is, hogy min kell változtatnom és hogyan. Van, hogy meccs közben csak kinézek rá, és egy nézésével is segíteni tud.