Őrült hajrában ikszelt a dobogóssal az ÉRD

Nem kis bravúrt bemutatva félidei ötgólos hátrányát ledolgozta és 33-33-as döntetlent ért el a dobogó 3. helyén álló MTK Budapest vendégeként az ÉRD a női kézilabda NB I 19. fordulójában. Horváth Rolandék pontszerzésükkel a tabella 8. helyére léptek előre.

A tabella 3. helyén, 13 győzelemmel és 5 vereséggel álló MTK-hoz látogatott az ÉRD, de a 10. helyezett Pest megyei alakulat vezetőedzője, Horváth Roland Mézes Laurára és Kopecz Barbarára továbbra sem számíthatott.

Ennek ellenére Szabó Kitti hétmétereseivel az első percekben a vendégek vezettek, sőt, Szöllősi-Zácsik Szandra bombái ellenére is 8-6-ra lépett meg az ÉRD.

Zácsik azonban egyenlített, majd Dakos Noémi duplájával már a fővárosiak mentek kettővel. Ezután fel is keményedett a hazaiak védekezése és az érdi nevelésű Győri Barbarát váltó Suba Sára néhány védését a túloldalon elsősorban Pál Tamara használta ki, akinek vezérletével 16-12-re húzott el a házigazda. Sőt, a szünetig 19-14-re hízott a különbség.

A második játékrészt azonban kiválóan kezdte az ÉRD, Szabó Kitti és Mód Noémi góljai után Paróczy Sára előbb egyenlített, majd Kiss-Walfisch Mercédesz újabb találatával már ismét az ÉRD vezetett (19-20).

A lépéselőnyüket pedig sokáig, egészen az 54. percig tartották a vendégek, de Dakos gólja után megint az MTK ment kettővel (31-29).

Az ÉRD-et azonban ez és nem sokkal később Marincsák Nikolett duplája miatt az újabb kétgólos különbség sem törte meg. Az utolsó percekben előbb Fekete Bozsana csökkentette a hátrányt, majd a Mód Noémi által kiharcolt hétméterest Szabó Kitti értékesítette beállítva ezzel a 33-33-as végeredményt.

Nyilatkozatok hamarosan!

Az ÉRD pontszerzésével feljött a tabella 8. helyére. Paróczy Sáráék legközelebb április 29-én, csütörtökön 18 órától Mosonmagyaróváron lépnek pályára.

Női kézilabda NB I, 19. forduló
MTK Budapest - ÉRD 33-33 (19-14)
Elektromos Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Bóna, Földesi
MTK Budapest: Győri - Juhász E. 2, Szekerczés 2, Marincsák 4 (3), DAKOS 7, Szöllősi-Zácsik 5, Pelczéder 2
Csere: Suba (kapus), Szabados, PÁL T. 10 (1), Sári, Bujdosó-Gerháth 1, Sallai
Edző: Golovin Vlagyimir
ÉRD: Győrffy - Király R. 2, MÓD 4, Szabó K. 8 (5), Kiss D. Zs. 1, KISS-WALFISCH 8 (1), Fekete B. 4
Csere: Györkös (kapus), Horváth D., Abilda 1, PARÓCZY 5, Landi
Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 7. perc: 2-3. 10. p.: 5-7. 13. p.: 9-8. 20. p.: 13-11. 24. p.: 16-12. 36. p.: 19-20. 41. p.: 22-22. 46 .p.: 24-26. 53. p.: 29-28. 58. p.: 33-31.
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 7/6

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink