Pont nélkül maradtunk Debrecenben

Csapatunk ötgólos vereséget szenvedett Debrecenben. Védekezésben nem tudtuk megállítani a hazaiak gyors lerohanásait.
 
Négy nappal a mosonmagyaróvári mérkőzés után már Debrecenben lépett pályára csapatunk. A mérkőzés eleje nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A 2. percben ugyan Szvetlana Gridnyeva védte Karnik Szabina hétméteresét, de tíz perccel később már öt góllal vezetett ellenfelünk (8:3). Támadásban pontatlanok voltak a befejezéseink, míg védekezésben nem tudtuk megállítani a gyors hazai akciókat. A 21. percben már második idejét kérte ki Szabó Edina. Sikerült is felzárkóznunk három gólra, de végül négy találattal vezetett a szünetben a hazai csapat. A második harminc perc elején nem sikerült csökkentenünk hátrányunkat, hat percig nem sikerült bevennünk Horváth-Pásztor Bettina kapuját,  így a 41. percben már nyolc góllal vezetett a DVSC-TVP-AQUATCUM (21-13). Az 52. percben 22:18-nál látótávolságba került ellenfelünk, de Siska Pálma egy percen belül kétszer is eredményes volt, az utolsó öt percnek hat gólos hátrányban kezdtünk neki. Az utolsó percekben nem sikerült szorosabbá tenni a találkozót, végül öt gólos (28:23) vereséget szenvedtünk Debrecenben.
 
Nemzetközi kupamérkőzésekkel indult az év második hava. Eldőlt a KEK nyolcaddöntő, valamint folytatódik a bajnokság, és a Magyar Kupa is.
 
A hónapban Buxtehude-ba és Győrbe utazik felnőtt csapatunk, február második felében viszont háromszor is itthon játszunk. A nemzetközi kupaszereplést követően, a bajnoki címvédőhöz látogatunk. Győrben megkezdődtek az új csarnok építési munkálatai és ehhez kapcsolódóan átköltözött a Győri Audi ETO KC az Egyetemi Csarnokba, így az ÉRD elleni találkozót is ott rendezik a Rába-partiak.
Hazai pályán is hétközi mérkőzéssel folytatódik a programunk, ez alkalommal viszont kedden lép pályára csapatunk, a Fehérvár ellen! Még ugyanazon a héten szombaton, február 18-án a Békéscsabát látjuk vendégül. A hónap zárásaként, az MK negyeddöntőjének legnagyobb rangadója, ÉRD - FTC a Városi Sportcsarnokban.
 
A KEK-ben a negyeddöntők hivatalos játéknapjai a március 1-2, illetve március 8-9-ei hétvégék. Így, amennyiben ott lesz az ÉRD a legjobb nyolc mezőnyében, az NBI alapszakaszbeli két utolsó találkozónk időpontja is módosulhat. 
 
 
Az ÉRD februári mérkőzései
 
2014. február 1. szombat
KEK Nyolcaddöntő 1. mérkőzés | ÉRD – Buxtehuder SV 32:23 (14:12)
 
2014. február 8. szombat 16: 00
KEK Nyolcaddöntő 2. mérkőzés | Schulzentrum Hansestraße
Buxtehuder SV – ÉRD 
 
2014. február 12. szerda 17:45
NBI Alapszakasz 19. forduló | Győr Városi Egyetemi Csarnok!
Győri Audi ETO KC – ÉRD 
 
2014. február 18. kedd 18:00
NBI Alapszakasz 18. forduló | Érd Városi Sportcsarnok
ÉRD – Fehérvár KC
 
2014. február 22. szombat 18: 00
NBI Alapszakasz 20. forduló | Érd Városi Sportcsarnok
ÉRD – EUbility Group Békéscsabai Előre NKSE 
2014. január 26. szerda 18: 00
Magyar Kupa Negyeddöntő | Érd Városi Sportcsarnok
ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!

Támogatóink

Médiapartnereink