Simán verte a házigazdát az ÉRD

A Dunaújvárosi KKA elleni első idegenbeli edzőmeccse után a héten Székesfehérváron szerepel egy négycsapatos tornán az ÉRD női kézilabdacsapata. A minikupa nyitányán Janurik Kingáék küzdős első félidő után a másodikban átrobogtak az FKC-n.

A kissé meglepő, Dél-Korea elleni hazai vereség után előbb Szekszárdon verte a DKKA-t 25–23-ra az ÉRD. Majd a harmadik edzőmeccsre egy másik Fejér megyei csapathoz látogattak Tóth Gabrielláék – igaz, ekkor már tényleg Fejér megyébe – ugyanis az Alba Fehérvár KC otthonában rendezett tornán épp a hazaiakkal kezdtek.

A mérkőzés rendkívül küzdős első félidőt hozott, egyik csapat sem tudott meglépni, így döntetlennel (12–12) vonultak öltözőbe a felek.

A második játékrészre feltüzelte játékosait Szabó Edina, ennek eredményeképpen remek játékkal 33–21-re győzték le Deli Rita együttesét.

A torna másik mérkőzésén a Japán válogatott is a második félidőnek köszönhetően verte a Mosonmagyaróvári KC-t 24–22-re.

A torna augusztus 9-én, pénteken folytatódik, amikor 16 órától az ÉRD és a Mosonmagyaróvár, 18 órától az Alba Fehérvár KC és Japán csap össze. A zárónap programja pedig: augusztus 10, szombat, 14.30: Alba Fehérvár KC–Mosonmagyaróvári KC SE; 16.30: Japán–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint 

Támogatóink

Médiapartnereink